Lenyűgöző a magyar tervezők energiája – Rossana Orlandi-interjú

Egy igazi dizájngéniusszal dolgozik együtt a Magyar Divat&Design Ügynökség, idén ugyanis Rossana Orlandi kurátor vezeti a design LABet, amely fiatal magyar tervezőknek és gyártóknak nyújt lehetőséget, hogy a nemzetközi dizájn egy fontos alakjával közösen dolgozhassanak projektjeiken.

Rossana Orlandi az olasz dizájn doyenne-je és ikonja, amit bámulatos módon úgy ért el, hogy nem tervez. Hihetetlen befolyására galériáján keresztül tett szert, amely immár húsz éve a kortárs divat szűrőjeként működik. Orlandi olyan, mint egy garanciapecsét, amire és akire rámutat, az sikerre ítéltetett. Milánói szalonja a dizájnrajongók szentélye, rendszeres résztvevője a Milánói Dizájnhétnek, nagy hangsúlyt fektet a fiatalokkal történő közös munkának, és olyan programokat is beindított, mint a Guiltless Plastic, amely olyan projekteket jutalmaz, amelyek középpontjában a műanyaghulladék újrahasznosítása áll.

Mindezek ismeretében hatalmas siker és elismerés, hogy a Magyar Divat & Design Ügynökség inkubációs programja ebben az évben Rossana Orlandi kurátori együttműködésével indul el. A design LAB curated by Rossana Orlandi néven induló program fiatal magyar tervezőknek és gyártóknak nyújt lehetőséget, hogy a nemzetközi dizájn egy fontos alakjával közösen dolgozhassanak projektjeiken.

A hetvenes évei elején járó, apró termetű, de mindig energikus mentorral az idei 360 Design Budapestnek otthont adó Adria Palotában találkoztunk egy interjú erejéig.

Rossana Orlandi előadása a 360 Design Budapest keretében

– Mit várhatnak öntől azok, akik részt vesznek az idei design LAB programban?
– Ha együtt dolgozok egy tervezővel, ott sok energia áramlik közöttünk. Ez egy érdekes kapcsolat. Amit át tudok adni, az a lelkesedésem, az energiám. Szeretném látni, hogyan dolgoznak.

Amit tőlem tanulhatnak, az szerintem az, hogy hogyan ne torpanjanak meg, ha problémákba ütköznek, és azt is, hogyan maradjanak nyitott szellemiségűek, lelkesek és szenvedélyesek.

Amikor februárban találkoztam magyar tervezőkkel sokan arról számoltak be, hogy falakba ütköznek, nem találnak gyártópartnereket, most viszont egyre több kollaborációról hallok, ami elképesztően fontos.

– Sok hazai tervező álmodik arról, hogy Nyugat-Európában is sikeres lesz. Mit tanácsolna nekik, hogyan lehetnek sikeresek külföldön?
– Szerintem a tervezőknek hinniük kell a saját kreativitásukban. Ugyanakkor tudniuk kell összekoszolni a kezüket. Be kell menni az üzembe, a gyártósorra, dolgozni kell és kísérletezni.

– Három éve indították be a Guiltless Plastic projektet, ami szeretné, ha másképp gondolnánk a stigmatizált műanyagra. Mi ennek a projektnek a jövője?
– A Guiltless Plastic programot a lányommal, Nicolettával indítottuk el, ő tud erről nagyon sokat mesélni. Reméljük, hogy továbbra is egy olyan platform marad, ami párbeszédet segít elő azok között, akiknek már vannak tapasztalataik a műanyag újhasznosításával kapcsolatban. Többet kell kutatni a témában, mert nem az újrahasznosítható műanyaggal van a probléma. Ha új felfogásban nézünk a műanyagra, az egy újfajta gazdaságot eredményezhet, több munkahelyet, és kevesebb hulladékot. Egy forradalom kezdetén vagyunk - vagy lehetünk -, ha sikerül szemléletet váltatnunk a műanyag kapcsán. A dizájn egyike az eszközöknek, amik segíthetik a változást. A dizájn képes a hulladékot szépségre transzformálni.

– Sokat beszélünk ebben az évben a mesterséges intelligencia jövőjéről. Mit gondol, előfordulhat, hogy az MI átveszi a főszerepet, ha dizájnról van szó?
– Ha a megfelelő módon használjuk, szerintem a mesterséges intelligencia fantasztikus lehet és javíthat az életminőségünkön. Az emberi szellemet és kreativitást semmi sem helyettesítheti, de az MI segíthet abban, hogy hatékonyabbak legyünk.

Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat & Design Ügynökség általános vezérigazgató-helyettese, Rossana Orlandi, és lánya, Nicoletta Orlandi Brugnoni

– Ön közismert arról, hogy szereti a fiatalokat. Rengeteget jár Hollandiába és az északi országokba, de van-e tapasztalata az egykori keleti blokk országaiból származó tervezőkkel?
– Nagyon sok olyan tervezővel dolgozok, akik a keleti blokkból származnak. Én részben arról vagyok híres, hogy új tehetségeket fedezek fel. Tizennyolc éve jártam először Lengyelországban és azóta is rendszeresen megyek, a magyar fővárosba is onnan érkeztem. Még nem jártam Budapesten és sosem találkoztam magyar tervezőkkel, ezért most nagy élmény itt lenni.

Eddig hét fiatal tervezővel beszélgettem, és lenyűgözőnek találom a lelkesedésüket és az energiájukat.

Több remek prezentációt is láttam itt Budapesten, de nem akarok egyet sem kiemelni, mert nem lenne fair.

(Fotók: HFDA / The Sparkle Content)

hfda | magyar divat es design ugynokseg | rossana orlandi | design lab

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom