Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Ryanair megtévesztette a fogyasztókat, ezért háromszázmillió forintra bírságolták.
"A fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat" – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter.
A fogyasztóvédelmi bírság összege: háromszázmillió forint.
Emlékeztetett: június 10-én indította a főváros kormányhivatal a fogyasztóvédelmi hatósági eljárást a Ryanair ellen az extraprofit-különadó áthárítása témájában. Hozzátette azt is, hogy az ügyet szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette.
Ahogyan arról a Roadster is beszámolt, még júniusban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését kezdeményezte annak érdekében, hogy a kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg, hogy a légitársaság áthárítsa a különadót. Akkor úgy fogalmazott: szerinte különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát.
(Fotó: Getty Images)
fogyasztóvédelem | bírság | Ryanair | különadó
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!