A termelők abban reménykednek, hogy a következő hónapban újrakezdhetik a Salers sajt készítését.
Az éghajlatváltozással járó hőmérséklet-ingadozások káros hatással vannak számos növény termesztésére. De a globális felmelegedésnek vannak olyan kiterjedt negatív hatásai is, amelyek már kevésbé nyilvánvalók. Jó példa erre Franciaország, ahol akkora volt az aszály, hogy a zöld legelők kiszáradtak.
A legeltetés szinte lehetetlenné vált, így a gazdák kénytelenek voltak leállítani a Salers sajt gyártását.
A Salers egy félkemény, tehéntejből készült sajt, amely az egyik legrégebbi sajt az országban. Amióta gyártják, nem fordult olyan elő, hogy a termelést le kell állítani. Az eredetvédettség miatt azonban a termelőknek nem maradt más választásuk, hiszen sajtjuk esetében egyértelmű kikötés, hogy
takarmányuk legalább hetvenöt százaléka a helyi legelőkről származzon.
A jelenlegi szárazság ezt lényegében lehetetlenné tette.
Az egyik termelő rámutatott arra is, hogy a föld annyira kiszáradt, hogy a tehenei június vége óta nem tudtak legelni. Hozzátette, bár korábban is tapasztaltak aszályos időszakokat nyáron, a mostani különösen nehéz.
A problémát tovább súlyosbítja, hogy a sajt alapvetően is szezonális, áprilistól novemberig gyártják,
ráadásul a hegyi legelők füve helyett, ha az állatok szénát fogyasztanának, a sajt kevésbé lenne aromás, azaz romlana a minősége. A termelők most abban bíznak, hogy szeptembertől ismért gyártani tudják a Salers-t, de még ebben az esetben is tizenöt százalékkal esne vissza a termelésük az előző év azonos időszakához képest.
Bár sokak szerint a franciák készítik a legjobb sajtokat, ám ezúttal sem övék lett a dicsőség. 2022-ben a svájci Mountain Dairy Fritzenhaus sajtgyártó által készített Gruyère-t választották a világ legjobb sajtjának. Mindeközben pedig az olaszok apró chipekkel próbálják védeni világhírű sajtjukat a csalás ellen.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty Images)
franciaország | aszály | sajt | sajtgyártás
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!