A térképen már kicsit „odébb van”, ezért meglepő, mennyire könnyű eljutni Salzburgba, a Ausztria barokk fővárosába, amely számos kertjével és parkjával, elbűvölő folyópartjával tavasztól őszig tökéletes úti cél. Meg is néztük hát.
Lélektanilag nem könnyű eljutni Salzburgba, mert út közben megakaszt Bécs vagy Linz (esetleg eltérít Graz), tehát a térképre nézve egyértelműen Ausztria távolabbi felébe tartozik. Technikailag viszont meglepően egyszerű a dolgunk: óránként indul vonat, ami mindössze öt és fél óra alatt meg is teszi az utat. És ez csak egy apró kis bónusz ahhoz képest, hogy eleve megéri megismerni ezt a valódi kis ékszerdoboz-várost, főleg mert egy hosszúhétvégébe még egy ottani kirándulás is belefér.
Nem úszod meg szárazon
Nekünk három nap adatott, amiből toronymagasan a várostól húszpernyi autózásra (vagy félórányi bringázásra) lévő Hellbrunni kastély adta a legerősebb impulzust. Markus Sittikus hercegérsek megbízására 1612 és 1615 között épült fel ez a nyári rezidencia, amit korábban sosem látott szórakozó- és pihenőhelynek álmodott meg a megbízó. A salzburgi dómot is tervező építész, Santino Solari pedig felnőtt a feladathoz:
ilyen kastélyt nemhogy addig, de azóta sem látott senki – kivéve magát Hellbrunnt, a késő reneszánsz egyik legpompásabb és legmeghökkentőbb építményét.
Az egész kastélyból süt a játékosság, egy olyan könnyed, önfeledt szellem, ami sokkal inkább pillanatokra, mintsem korszakokra jellemző. Elég magára a stílusra utalni: a manierizmus a reneszánsz és a barokk közé ékelődött be, és nem kis részben a reneszánsz túlzottan szabályos formáira született válaszreakció. Éppen ezért újít, a nyugtalanság érzetét kelti, a misztikum felé fordul, sajátos téralkotással töri meg a reneszánsz szabályosságát. A szokatlan kompozícióval, és a már-már infantilis tréfásságával Hellbrunn a manierizmus egyik csúcsteljesítménye.
A „vízi játékok” hidraulikus berendezésekkel működtet mechanikus bábszínházakat, vízköpő szarvasokat, vízsugáron táncoló koronát, de mindenekelőtt számtalan, láthatatlanul elrejtett fúvókát, amelyek garantáltan eláztatják a látogatót.
Medencék, szökőkutak látványa nyűgöz le, egyúttal utalnak Salzburg vizekben gazdag déli részére. Szinte látjuk magunk előtt Sittikust, ahogy térdét csapkodva nevet a vízsugár útjából meglepetten arrébbszökkenő vendégein.
A mai leszármazottak viszont nem tréfálnak: remekül összerakott, „rengeteget megtudunk, de még éppen nem sokallunk be” jellegű audio guide-ot kapunk, magyarul is, ráadásul kedvünk szerint hallgathatjuk meg a menüből, ami érdekel, skipelhetjük, ami nem, és hallgathatjuk újra, amit elsőre nem értettünk meg, mert menekülnünk kellett a manierista vízipisztolyok elől.
Kiváló állapotban tartják az épületet, rendezettek a kertjei, a medencéi, mintha megállt volna az idő 1615-ben – még a vízi játékokat működtető hidraulika is az eredeti, egyedül a tartályok újratöltését oldják meg ma már szivattyúkkal.
Hellbrunn beteljesíti az utazás egyik alapcélját is: átrepít egy másik világba, egy más kor más életfelfogásába.
Utálom a kötelező szót, de gyerekkel ez a program... kihagyhatatlan, és még felnőttként is az. Aki túl merev ahhoz, hogy nevessen egyet magán, ha éppen a slicce alatt találja el egy vízsugár, még mindig elmerülhet az épület és a stílustörténeti korszak tanulmányozásában, és átadhatja magát a nyugalmasabb kikapcsolódásnak a széles parkokban, unikornis-szobrok, sellők és más mitológiai alakok közt sétálgatva, március végétől november elejéig akár mindennap, karácsony előtt pedig hangulatos adventi vásárt rendeznek a kastély udvarában.
Kihagyhatatlan program Mozart szülőháza is, ami most múzeum és zarándokhely. Számos eredeti oklevél és dokumentum megtalálható itt, a Mozart által használt hangszerek zöme ugyanakkor „csak” a hű másolatai az eredetieknek, másfelől megismerhetjük kicsit a korszakot is, amiben a zeneszerző-zseni alkotott. A múzeum javára írandóak a művekkel kapcsolatban bemutatott tárgyak, mint az Éj királynő eredeti színpadi jelmeze, amit Mozart sógornője, Josepha Hofer viselt. Ezen kívül a kiállítás évente megújul, így mindig tartogat újdonságot.
A mai, interaktív múzeumokhoz szokott fejjel kicsit régimódinak tűnik a Getreidegasse 9., de talán szándékoltan, hogy ezzel is közelebb maradjon a bemutatott korszakhoz. És lássuk be, szinte mindegy is, mit is őriznek pontosan ott,
körülnézni a helyiségben, ahol Mozart született egészen borzongató érzés.
Mozart 1756-tól 1773-ig lakott ebben a házban, később aztán elhagyta Salzburgot a nyitottabb, pezsgőbb, prosperáló Bécs kedvéért.
Salzburgban folyamatos a Mozart-láz, emeljünk most ki két jelenséget: bár a híres Mozartkugel tömeggyártását tavaly decemberben áttették Csehországba, az eredeti, kézműves termék még most is ott készül, a híres Fürst manufaktúrában, 1890 óta, és ebben nincs változás.
Beszédes a Mozart téren álló Mozart szobor története is. Az emlékművet Ludwig Schwanthaler készítette, eredetileg a zeneszerző halálának 50. évfordulóján tervezték felállítani, ám a leleplezés egy évvel elcsúszott, mert a tér alatt egy római kori mozaikot fedeztek fel, melynek helyreállítása időt vett igénybe. Végül 1842. szeptember 4-én avatták fel a szobrot ünnepélyesen, Mozart leszármazottai jelenlétében.
Barokk csodák minden mennyiségben
Hohensalzburg önmagában legalább egy teljes napot érdemel: a városképet trónként uraló monumentális erőd tavasszal különösen lenyűgöző volt. A felfelé út a panorámaüveges funikulárissal, a városra és a Salzach-folyóra, valamint a túloldalról a távoli Alpok hófedte csúcsaira nyíló lélegzetelállító panoráma eleve egy program.
Az 1077-ben Gebhard érsek által építtetett erőd a mai formáját 1500 körül, Leonhard von Keutschach idején nyerte el.
A küldetését beteljesítette: soha, egyetlen ostromló sem vette be, ma viszont az év minden napján látogatható.
Mert hát a vár Közép-Európa legnagyobb, teljesen megőrzött kastélya, benne az udvari élet szinte minden kellékével a fegyvertártól a dísztermeken át a Bábfigura Múzeumig. Még a salzburgi hadtörténeti gyűjtemény is itt található, a helyiségek berendezése pedig eredeti, és 1501/1502 óta változatlan.
És ha mindez még nem volna elég, minden vasárnap 11.45-kor barokk fanfárok és ünnepi indulók harsannak fel a vár trombitatornyából, nyaranta pedig itt rendezik a lényegretörő nevű Salburgi Várkoncerteket is.
Közhelyes, de igaz: Salzburg óvárosa egy valódi ékszerdoboz, épen megőrzött barokk épületekkel, háborúktól érintetlen városmaggal, rengeteg kisebb és nagyobb csodával. Sétáljunk akár csak céltalanul, a dómra és a dómnegyedre biztosan rábukkanunk, eljutunk a
Mirabell-kertbe, ahol nem tudjuk megállni, hogy ne üljünk le pár percre élvezni a napsütést, és az európai hortikultúrára fogékony kínai turisták látványát.
Gasztonómia terén a város hozza a magyarétól nem túl messze álló osztrák konyha jellegzetességeit, almásrétessel, pereccel, gulyással. Éhen veszni biztosan nem fogunk, de Salzburgot nem a foody-mennyországok egyikeként tartjuk számon.
Salzburg környéke tele van kirándulási lehetőségekkel, akár a természetbe vágyunk, akár építészeti érdekességeket látnánk, akár egyszerűen csak kikapcsolódnánk. Túrázhatunk, bringázhatunk vagy épp golfozhatunk is, több egykori sóbánya is látogatható, és közel van a Halleini Kelta múzeum is; mi egy „A muzsika hangja” nevű bringatúrára mentünk, amelyen a névadó film helyszíneit jártuk be, és a történeteinek hátterét ismerhettük meg.
A városban és közelében lévő tekerést az is élvezheti, akitől távol áll a musicalek világa, aki viszont ismeri a filmet, annak alapvetés. „Kívülállóként” Salzburg történetének egy szeletét kapjuk meg, néhány különleges utcát, amerre amúgy aligha mennénk, vagy például a Leopoldskron kastély látványát, ami a tó nyugalmával és a környező hegyek látványával egyenesen giccses, de legalábbis biztosan az volna, ha nem a valóság volna.
A musical világánál kicsit földhözragadtabb volt az Edelweiss sütősuli, ahol perecet és – natürlich – apfel strudelt készítettünk. A honlap szerényen egy esős napra javasolja a programot, de nekünk egy napsütéses délutánon is jó szórakozás volt megtanulni a két jellegzetes helyi étel készítési módját, mi több, el is készíteni őket. Arról nem beszélve, hogy egy forró leves társaságában elfogyasztani őket még az aznapi vacsorát is megoldotta.
Végül az Elveszett generáció művészetének múzeumát is meglátogattuk, amitől egyikünk sem tudta igazán, hogy mit várjon. Nos, egy kicsi, de rendkívül érdekes kiállítást, mintegy 70 képpel: a náci idők mára elfeledett művészeinek munkáit, a szigorú válogatásnak köszönhetően csupa olyan festményt, amelyeket a nagyobb múzeumok is méltán állíthatnának ki. Rendszerkritikus és absztrakt festmények, „nem megfelelő” származású alkotók képei lógnak a falakon, és külön kis szoba foglalkozik a női művészekkel.
Nehéz kiemelni egy képet, de talán legyen a Leni Riefenstahl legismertebb művével azonos című kép az: Az akarat diadala. Természetesen szándékos utalás a cím, a festmény pedig a film egyik jelenetének groteszk, szarkasztikus parafrázisa, ahol szintén az előtérben lévő Hitlert követik a tisztjei, csak itt a megdicsőülés helyett az öngyilkosságba. Miután a kiállítás anyaga minden év októberében frissül, megéri akár újra megnézni, ha a városban járunk.
A több tényleg több
Salzburg tehát nagyon más, mint a darálós hétköznapjaink, és meglepően egyszerű eljutni oda vonattal vagy busszal. Már egy hosszú hétvége alatt is sokat láthatunk belőle, de jobban járunk, ha több időt tárazunk be, a mélyebb és tartalmasabb élmények kedvéért.
(Fotók: GettyImages, Roadster)
nagy sztori | kirándulás | utazás | mozart | ausztria | salzburg
Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen
5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!