Ha összesíteni szeretnénk azokat a félreeső és gyönyörű helyeket, amelyek nincsenek olyan távol Magyarországtól, akkor Sancto Lucio de Coumboscuro neve az elsők között merülhet fel.
A falucska a francia–olasz államhatár közelében fekszik, Piemont és Provence találkozásánál, és a helyiek egy igen különleges nyelvjárást beszélnek, a provanszál dialektust. Ez lényegében az okcitánnak az a változata, amelyet Franciaország déli részén, Provence-ben is használnak. És bár Torino, Nizza és Monaco is két-három órányi autóútra van a településtől, Sancto Lucio de Coumboscuro tényleg annyira elszigetelt, mintha egy másik földrészen vagy idősíkban létezne.
A falut egyrészt igen nehéz megközelíteni. Ha valaki nem autóval érkezik, akkor először Torinóba kell repülnie, majd onnan vonatra, és később buszra szállnia, hogy elérkezzen a piemonti falucskába, ahol az embertől nem arrivedercivel, hanem arveire-rel köszönnek el.
Az okcitán egyébként az egyik legnagyobb kulturális és irodalmi hagyományokkal rendelkező kisebbségi nyelv Franciaországban, amely
a középkori irodalomban a trubadúrköltészet és balladák nyelve volt.
Egyik leghíresebb beszélője pedig Honoré de Balzac volt, a kortárs nyelvek közül pedig talán a katalán áll a legközelebb hozzá.
Az olaszországi faluban mindössze harmincan élnek, és főként állattenyésztéssel foglalkoznak. Az itt élő pásztorcsaládok csordáit gyakran támadják meg farkasok, a téli időszakban néha hetekre elveszik az áramot, az internet minősége pedig hagy kivetni valót maga után.
A vidék természet értékei viszont kárpótolják az embert:
a végtelen levendulamezők, a tiszta levegő, az érintetlen falusi rétek, na és a francia Riviéráig, az Azúr-partig érő csodás kilátás.
Az itteniek életmódja – a máshol élő, szintén önfenntartó gazdálkodást folytató közösségekhez hasonlóan – igencsak eltér a városban élő átlag-nyugat-európai ember életvitelétől. Harmóniában élnek önmagukkal és környezetükkel, és nem engednek teret az életükben a zavaró tényezőknek. Esetükben ez nemcsak holmi törekvés vagy célkitűzés, mint a digitális forradalomban sodródó 21. századi halandónak, hanem valami elementáris és természetes velejárója az életnek, mint a lélegzés.
Nagyobb üzleteket, de éttermeket és bárokat sem találunk itt, és a társasági nyüzsgés sem jellemző Sancto Lucio de Coumboscuróra – némi alkalmi folklóresemények azok, amelyek a gombavadászatok és a nagy túrák közé beékelődhetnek.
A falubelieknek nem kell tanulniuk az északi életfilozófiát, a lelassulás modern művészetét, a lagomot – zsigerből megy nekik.
„Amikor két héten át áramszünet van, nem esünk pánikba, hanem megkeressük a nagyszüleink olajlámpáit. Tévénk nincs, és nem is igazán hiányolsz valami olyasmit, amit sosem birtokoltál” – magyarázta az egyik helyi lakos, Agnes Garrone, aki minden nap hajnalban kell, hogy legeltesse a juhait, az év minden napján. A településen található egy vendégház is, amelyet a nő testvéreivel együtt üzemeltet – ez lényegében a falu egyetlen megszervezett turisztikai kapaszkodópontja.
Látogatóból pedig nincs hiány: az északnyugat-olaszországi falucska ugyanis tökéletes oázis bárkinek, aki szellemi és fizikai felfrissülésre vágyik.
A Garrone család igen szívélyesen bánik a turistákkal: körbevezetik őket a vidéken, együtt fedezik fel velük újra ezt a félreeső világot – rendkívül fontosnak tartják ugyanis azt az örökséget, amit őseiktől kaptak; és azt is, hogy ezt az ide érkezőknek is megmutathassák.
A turisták fakunyhókban alhatnak, helyi tradicionális ételeket kóstolhatnak meg, és prémium minőségű sambucana gyapjúból is vásárolhatnak.
A régió olasz és francia kézen is volt az elmúlt évszázadok során, így nem csoda, hogy a vidéken élők számára rendkívül fontos a történelem viharaiban mindig bástyaként szolgáló provanszál identitás.
A provanszáli hagyományokat különféle művészeti kiállításokon, koncerteken, rendezvényeken ápolják, valamint nyelvórákat is tartanak a gyerekeknek – az UNESCO 2010 óta veszélyeztetett nyelvként tartja számon a provanszált, és Coumboscuro egyike azoknak a völgyeknek, ahol még beszélik azt.
Ez is érdekelhet:
Természetesen az érdeklődők bizonyos feltételek mellett juthatnak csak hozzá az ingatlanokhoz.
(Forrás: CNN, Sokszínű Vidék)
Provence | olaszország | olasz | nagy sztori | francia | franciaország
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
Ha eddig azt hitted, hogy Zágráb a legnagyobb horvát város, akkor tévedtél
Komoly korlátozásokat vezethetnek be a magyarok kedvelt kirándulóhelyén
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!