Kiderült, Sándor, József, Benedek hoznak-e zsákban meleget jövő héten: az előrejelzések szerint a válasz sajnos nem

Lehűléssel indul a jövő hét sajnos, de aztán picit talán jobb lesz. 

Lehűléssel és élénk széllel indul a jövő hét, visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok körül várható a többórás napsütés ellenére. A hét második felében melegedés kezdődik, a jellemzően erősen felhős idő mellett hétvégén akár 20 fok is lehet, derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn az ország délnyugati felén, harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, és a nap is kisüt. A két terület között, a középső országrészben kevesebb lehet a felhő, több napsütés valószínű. Délnyugaton fordulhat elő eső, zápor, másutt nem várható csapadék.

Az északi, északnyugati irányú szél egyre nagyobb területen keletiesre fordul, helyenként élénk lökések lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10-15 fok között valószínű, de északkeleten több fokkal hűvösebb lesz az idő, arrafelé mindössze 6-11 fok közötti maximumokra van kilátás.

Kedden általában gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, főleg a középső országrészben lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik. Hajnalban többnyire mínusz 2 és plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 3 fok valószínű, kora délután 7-12 fok lesz a jellemző.

Szerdán napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Számottevő csapadék nem valószínű, és többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 3, plusz 3, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 6, mínusz 4, kora délután 9-15 fok valószínű.

Csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, majd a nap második felében nyugat felől vastagabb felhők érkezhetnek és a délutáni, esti óráktól szórványosan eleredhet az eső, záporeső. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban jobbára mínusz 2 és plusz 4, a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken mínusz 4 és mínusz 3, kora délután 11-18 fok várható, délnyugaton lesz melegebb.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég és szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, nyugati szél. Hajnalban általában 2-8, északkeleten mínusz 1, plusz 1, kora délután jobbára 11-18 fok valószínű.
Szombaton jobbára közepesen vagy erősen felhős időre lehet számítani, és szórványosan elered az eső, záporeső. Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödik a déli, délnyugati szél. A hajnali 3-10 fokról 13-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap általában közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, szórványosan előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3-11, a maximum 11-20 fok között valószínű.

(Fotók: Unsplash)

sándor józsef benedek | tavasz | meteorológia | időjárás | hideg

FOLYTASD EZZEL

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Salalah – A téli üdülések új slágere

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom