A munkaerőhiány továbbra is jelentős az ágazatban, a repülőtér pedig – ahogyan fogalmaznak – csak így tudja biztosítani a stabilitást és a megfelelő utazási élményt.
Az amszterdami Schiphol a héten bejelentette, hogy 2023 év elejéig nem oldja fel a repülőtérről induló utazók számának korlátozását. Közölték, a döntést a légitársaságokkal egyeztetve hozták meg, akik nem örülnek ennek.
Az intézkedést várhatóan március végéig meghosszabbítják majd,
bár a Schiphol azt mondta, hogy az év vége felé újra megvizsgálják a helyzetet, hogy kiderüljön, emelhetnek-e az utasszámon január végétől.
A repülőtér a közleményben a döntést úgy indokolta, hogy
csak így tudnak megbízható utazási élményt, kiszámíthatóságot és stabilitást nyújtani az utasoknak és a légitársaságoknak.
Hozzátették: a repülőtér keményen dolgozik a biztonsági kapacitás javításán, amiben biztonsági cégekkel és a szakszervezetekkel is együttműködnek, de figyelembe kell venniük a szűkös munkaerőpiac kihívásait is.
Mint ismert, a Schiphol a világ egyik legforgalmasabb repülőtere, az Airports Council International adatai szerint 2021-ben csak Dubaj és Isztambul tudta megelőzni. Ahogyan arról a Roadster is beszámolt, júniusban vezették be először az utaskorlátozást a repülőtéren a munkaerőhiányra hivatkozva. Ezt hosszabbították meg elsőként szeptemberig, majd októberig.
(Forrás: CNN, fotó: Getty)
Schiphol repülőtér | utasforgalom | Amszterdam | utaskorlátozás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
