Telente az olasz főváros feletti égbolt seregélyek ezreivel telik meg, csodálatos látványt nyújtva.
Minden évben október és február között seregélyek milliói vándorolnak Észak-Európából Olaszországba, hogy átvészeljék a telet. Vonulásuk különleges árnyékot vet az Örök Város templomaira, palotáira és történelmi emlékműveire.
Turisták ezrei rajonganak a lenyűgöző látványért, amelyet előszeretettel meg is örökítenek telefonjaikkal.
A fényes, sötét tollazatú madarak akár húsz centiméteresek is lehetnek. Napközben kirepülnek a belvárosból, hogy elegendő élelemhez jussanak, majd
estére visszatérnek Rómába.
A folyamatos mozgásuk oka az is, hogy Róma szívében
magasabb a hőmérséklet, a fények segítik őket a tájékozódásban, ráadásul védve vannak a ragadozóktól is.
Szakértők szerint idén több mint egymillió seregély tartózkodik az Örök Városban, és bár a klímaváltozás lerövidítette az olaszországi tartózkodásukat, februárban garantáltan megcsodálhatjuk még azt, ahogy végig úsznak a római égbolton.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)
madár | seregély | látványosság | róma | vonulás | madárvonulás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

