Seth Rogen az Airbnb-n adja ki Los Angeles-i otthonát.
A többek között az Ananászexpressz forgatókönyvírójaként ismert színész leírásából kiderül, hogy az élményhez némi kannabisz-életérzés is tartozik az Evan Goldberggel közös cége, a Houseplant jóvoltából, amely saját tervezésű tárgyakat és lemezeket is biztosít a megfelelő hangulat megteremtéséhez.
Az autentikus atmoszféráról emellett a retrostílusú berendezés és a Los Angeles-i panoráma gondoskodik, de füvet állítólag nem kapnak a vendégek, bár a marihuánafogyasztás Kaliforniában 21 éves kor felett legális.
Mint folytatja, a lehetőség ideális azoknak, akik inspirációt keresnek vagy csak egy kis szórakozásra vágynak, és például agyagozhatnak is a házigazda vezetésével, aki még a teli hűtőjét is a vendégek rendelkezésére bocsátja.
Foglalni február 7-én 19 órától lehet egy-egy éjszakára február 15-ére, 16-ára vagy 17-ére, de csak azokat fogadják, akik már legalább három alkalommal foglaltak szállást az Airbnb-n. Egy éjszaka 42 dollárba, vagyis mintegy tizenötezer forintba kerül.
A napfényes államban nem nagyítóval kell keresnünk a varázslatos villákat, ez a ház például magát a kaliforniai álmot testesíti meg, míg ez a másik attól egészen távol áll, de így is egészen magával ragadó.
kiadó | hollywood | airbnb | kreatív | los angeles | Seth Rogen
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!