Ez a cég keres valakit, aki 21 millió forintért bejárja Izland legcsodásabb tájait

A múlt hónapban több mint kétszáznegyvenezer külföldi turista látogatott Izlandra, ezek csaknem harminc százaléka az Egyesült Államokból érkezett. A szigetország az egyik legnépszerűbb úti cél az amerikaiak számára, de az európai kirándulókat is mágnesként vonzza. De miért is ne tenné? A hihetetlenül látványos sziget, a világ legboldogabb országai közé tartozik, ahol csodálatos tájak és kalandok várnak.

A Siggi's nevű joghurtgyártó cég most lehetőséget szeretne adni egy szerencsésnek, hogy hosszabb ideig tartózkodhasson Izlandon, ezen felül pedig akár ötvenezer dollárral is gazdagodhat. Egyvalaki ugyanis betöltheti az "Egyszerűség vezérigazgatója" pozíciót.

Neki nem lesz más dolga, minthogy megtalálja az egyszerű, lelassult élet legszebb elemeit Izlandon.

Fényképeket és videókat kell készítenie Izland vízeséseiről, gleccsereiről és egyéb természeti csodáiról, közben pedig meg kell ismernie a helyi gasztronómiát is, melyek között akár a Siggi jövőbeli ízeire is rábukkanhat.

A rendhagyó álláshirdetés része a Siggi új kampányának, amelynek célja, hogy bemutassa az egyszerű, minimalistább élet előnyeit, valamint a munka és a magánélet közötti tökéletes egyensúly megtalálását.

Az érdeklődők egy űrlap kitöltésével és néhány kérdés megválaszolásával jelentkezhetnek a pozícióra,

ebben ki kell térniük arra, hogy készségeik, elsősorban írásbeli és fényképészeti téren, miért teszik őket alkalmassá a feladatra.

Alapfeltétel, hogy a jelentkezők érvényes útlevéllel rendelkezzenek, vágyjanak az egyszerűbb életre, tudjanak alkalmazkodni az új kultúrákhoz. Hogy meddig töltheti be a pozíciót a szerencsés győztes? A Siggi's szóvivője azt mondta, a jelentkező dönti el, hogy egy hónapig vagy akár fél évig is marad a szigetországban.

A pályázat benyújtásának nincs határideje, de a cég azt közölte, hogy év végéig szeretnék betölteni a különleges pozíciót, amiért akár ötvenezer dolláros, azaz nagyjából 21 millió forintos tiszteletdíj is jár.

(Forrás: Food&Wine, fotó: Getty Images)

álláshirdetés | izland | siggi

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés