Ősszel még azt hihettük, az emelkedő rezsiáraktól kell a leginkább tartaniuk a sípályáknak. Mostanra azonban kiderült, egy még ennél is kevésbé kivédhető veszély fenyegeti a lejtőket.
Franciaországban például a karácsony utáni időszak 1997 óta a legmelegebb volt, különösen magas hőmérséklettel, amely hét-nyolc fokkal haladja meg a szezonális átlagot. Salzburg környékén már legalább egy hónapja nem láttak havat, Svájcban pedig rekordmeleg volt, húsz fokot is mértek.
Franciaországban a sípályák mintegy fele bezárni kényszerült, a Vogézekben és a Jura-hegységben a pályák kevesebb mint negyede tart nyitva. Néhány üdülő próbál alkalmazkodni a megváltozott helyzethez és alternatív programokat kínál, a Vogézekben található La Schlucht üdülőhely például
a síelők helyett a túrázókat várja a felvonóival,
pedig általában náluk a karácsony és az újév közötti hét a legerősebb a szezonban.
Az elzászi Lac Blanc környékén minden lejtő zárva, a látogatókat a hó nélkül is működő tobogán-pályára irányítják. Más európai síüdülők is kénytelenek profilt váltani legalább ideiglenesen: van, ahol drótköteles csúszást, biciklizést és gokartozást kínálnak a vendégeknek, akik máskor a hó miatt érkeznek oda.
Franciaország 250 sípályájából mindössze ötven található nagy magasságban, vagyis 1500 méter felett.
A mostanában tapasztalható meleg idő pedig aggodalomra ad okot az alacsonyabban fekvő terepek jövőjével kapcsolatban.
Ha eddig eretnek dolognak számított inkább a szálláson maradni síelés helyett, ezután talán a hegyi házakhoz is másképp viszonyulunk majd.
(Forrás: Independent, képek: Unsplash)
sípálya | globális felmelegedés | bezárás | meleg | franciaország | síelés
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
