Szlovákiában megállapodás született a lockdown utáni fokozatos nyitásról, mely egészen január 9-ig tart majd.
A koalíciós pártok megegyeztek a járványügyi intézkedések folyamatos enyhítésében és az ország lassú újranyitásában. A Parameter.sk tájékoztatása szerint azonban előtte még szigorú korlátozásokra kell számítani. Ezek értelmében az iskolák is bezárnak egy hétre a karácsonyi szünet előtt, december 13-tól távoktatásban folyik majd a tanulás a felső tagozatosok és a középiskolások számára az egész országban.
A nyitás azonban korábban indul, mint ahogyan azt az egészségügyi miniszter hétfőn javasolta: már pénteken, vagyis december 10-én kinyit az ország az oltottak és a betegségen átesettek számára, a hotelek és a sípályák viszont az eredeti tervnek megfelelően, december 25-étől várják a vendégeket.
A koalíció emellett számos további megállapodást kötött, így megegyeztek abban is, hogy megvizsgálják a kötelező oltás bevezetését, várhatóan a hatvan évesnél idősebbek számára, továbbá 300 eurós készpénzzel motiválják mindazokat, akik felveszik a 3. oltást december 24-ig, valamint kétszáz eurót kaphat az, aki ugyaneddig az időpontig az első vagy második oltását beadatja.
(Forrás: Parameter.sk, fotó: Getty)
lockdown | koronavírus | pandémia | covid | covid-19 | korlátozások
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!