Az utolsók között Spanyolország is eltörölte az összes beutazási korlátozást az Európai Unióból és a schengeni övezetből érkezők előtt.
Június 2-től már nem kell már sem oltási, sem gyógyultsági igazolást és tesztet sem felmutatni a belépéshez. Spanyolország sokáig kitartott a szabályozás mellett, még a szintén igen szigorú Olaszország, Németország és Ausztria is megelőzte a korlátozások feloldásában, és a tagállamok többsége még a harmadik országokból érkezőket is minden további Covid-dokumentáció nélkül beengedi.
Mint a spanyol egészségügyi minisztérium közölte, az országban az Európai Unió átlagát meghaladja az átoltottság aránya, és az egészségügyi rendszer is jó helyzetben van, ami szintén hozzájárult a döntéshez.
Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy
az említett övezeteken kívülről érkezőkre vonatkozó korlátozások nem változtak,
az ő koronavírus-dokumentumaikat továbbra is ellenőrzik, viszont feloldották a be nem oltott utazókra vonatkozó tilalmat, ami 2020 márciusa óta volt érvényben.
Ha Spanyolországra hangolódnál, nézd meg ezt a látványos videót, amelyben arany ruhát ült magára egy 16. századi spanyol kolostor, vagy ezeket a házakat, amelyek a Squid Game lépcsőit is ihlették.
(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)
spanyolország | koronavírus | beutazás | korlátozások eltörlése | korlátozások
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
