Összehangolná a nyitvatartást Európa többi részével a felháborodást kiváltó spanyol javaslat

Széleskörű felháborodást váltott ki a spanyol munkaügyi miniszter, Yolanda Díaz, amikor azt javasolta, hogy korábban zárjanak be az éttermek, mert a jelenlegi nyitvatartásuk nincs összhangban Európa többi részével.

Díaz nemcsak azt szeretné, ha egy órával korábban bezárnánának a vendéglátóhelyek, de egyben a rövidebb munkahét mellett is érvel. Mint mondta, nem ésszerű, hogy este nyolc órakor üljenek össze az emberek, az éttermek pedig hajnali 1-ig nyitva legyenek.

A minisztert elsősorban az este tíz utáni munkavégzés mentális egészségre gyakorolt káros hatásai aggasztják.

A vendéglátásban dolgozóknak azonban más a véleményük. A korábbi zárás sokak szerint katasztrofális hatással lenne a világjárványból még most is nehezen lábadozó vállalkozásokra.

"Már csökkentettük a vendégek számát a pandémiával, és nőtt a zárva tartás ideje. Már csak az adófizetésnek szenteljük magunkat, miközben semennyit sem gyűjtünk"mondta az egyik vállalkozó az éttermeket sújtó pénzügyi nehézségek kapcsán.

Eközben a kormány a heti munkaidőt negyvenről harmincnyolc és fél órára csökkentené 2024-ben, 2025-ben pedig harminchét és félre. Jelenleg a munkaadók és a szakszervezetek tárgyalásokat folytatnak a változás megvalósításáról, ami körülbelül tizenhárommillió munkavállalót érintene.

Spanyolországban az utóbbi időben több szigorításnak is tanúi lehetünk, amelyek a városnézést és a strandolást is érintik.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images, Unsplash)

spanyolország | kávézók | nyitvatartás | éttermek

FOLYTASD EZZEL

Ez legyen az első dolgod, miután kiszállsz egy repülőből

Barcelonát már hiába keressük a világ legjobb városai közt

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Így tart ki veled még szeptemberben is a nyár Buda titkos kertjében!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom