Svédország különutasként kezelte a koronavírus-járványt. Máshogy gondolkodtak a kijárással, a gazdasággal kapcsolatban, tiltások helyett inkább intenek és tanácsolnak, ám még senki sem tudhatja, hogy ez megfelelő, vagy felelőtlen módszer.
A svédországi Lund egyetemi város, rengeteg fiatallal, akik természetesen szeretnek szórakozni és kikapcsolódni. A napokban ünnepelték Szent Walpurga éjszakáját, ami még a kereszténység előtti időkből származó hagyomány: a boszorkányszombat ünneplése a hiedelmek szerint végérvényesen elűzi a hideget és a téli időszámítást. Jellemzőek a piknikek, tábortüzek, baráti összejövetelek, kisebb bulik a parkokban, ám 2020 egészen máshogy alakult ilyen tekintetben is – most nem a rendezvények, összejövetelek idejét éljük.
Svédországban az ötven főnél több embert megmozgató gyülekezéseket tiltották csak be, ennek ellenére erősen sugallják a lakóknak, hogy próbáljanak kevesebbet találkozni és érintkezni. Lund városa pedig elég egyedi módon járt végére, hogy a kedvelt városi parkok ne váljanak a boszorkányünnep alkalmával rendezvényhelyszínné: sosem látott mennnyiségű trágyát szórnak szét, hogy az intenzív bűz megakadályozza a gyülekezést. Ki akarna térdig trágyában ünnepelni?
A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:
- Remélhetőleg nyáron már csak egy rossz emlék lesz – Vendéglátósok a kialakult helyzetről
- Ez az egyetlen dolog, ami pillanatnyilag feledtetheti velem a koronavírus-járványt
- Külföldön élő magyarok mondják el, hogyan élik meg a járványt
- Egy trendelőrejelző szerint a koronavírus “tiszta lapot ad az újrakezdéshez”
- Egy terapeuta szerint nem kéne most nyomasztanunk egymást „motiváló” üzenetekkel
- Így kezdtem új időszámításba a koronavírus miatt
- Akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra
- Öt film arra az esetre, ha már nagyon hiányzik az utazás
- Éppen az fog megmenteni, amit nemrég a pokolba kívántam
- „Ilyen gyorsan még semmi sem omlott össze körülöttem” – Gerendai Károly-interjú
- Íme hét, szívet melengető felajánlás vendéglátóhelyektől
- Karantén Kantin: jótékonysági receptgyűjtemény hazai gasztroarcoktól
- Még egy mód, amivel a hazai gasztrokultúrát segíthetjük
- Így nyit ki újra Olaszország május elejétől
- Izlandon azt ajánlják, öleljünk fákat, amíg tart az izoláció
- Ne add fel a reményt, üzenik a csodálatos hazai tájak
- Sokkal sötétebb jövőt jósol a légi közlekedésnek a Lufthansa, mint azt eddig hittük
- Semmelweisnek igaza volt! Egy bögrekollekció, ami reagál a koronavírusra
(Fotók: Unsplash)
trágya | park | lund | koronavírus | parkosítás | koronajárvány
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!