Folyamatosan bővül a lista.
A Novotel és az Ibis szállodalánc francia tulajdonosa közölte, hogy felfüggesztette az összes tervezett oroszországi szállodanyitást és -fejlesztést, valamint az orosz cégekkel való együttműködést, bár továbbra is működteti több mint ötven szállodáját az országban, hogy 3500 orosz alkalmazottját támogassa.
Az Accor volt az első nemzetközi szállodalánc, amely bejelentette, hogy felhagy terjeszkedési terveivel Oroszországban, amit a Hilton (egyebek között az LXR Hotels & Resorts, Waldorf Astoria, Hilton márkák) és a Hyatt is követett. A Marriott és az IHG még nem nyilatkozott.
"Döntöttünk arról, hogy felfüggesztjük fejlesztési tevékenységünket és új oroszországi beruházásainkat. A döntés azonnal hatályba lép" - áll a Hyatt üzletlánc hivatalos honlapján. A Hilton lánc szerdán bejelentette, hogy bezárta moszkvai irodáját, és felfüggeszti az oroszországi szállodák építését. A cég közleménye szerint továbbra is figyelemmel kísérik az oroszországi helyzetet.
Korábban az Accor vezérigazgatója, Sébastian Bazin lemondta az erre a hétre tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az idei évre az Accor tervei között öt új szálloda megnyitása szerepelt Oroszországban. Az Accor ötven szállodát működtet az országban, ebből 21 található Moszkvában. Az Airbnb és a Booking.com foglalási szolgáltatók pedig szintén leállították tevékenységüket Oroszországban.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
hotel | hilton | bezárás | embargó | szálloda | szállodalánc
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Autóroncsokból szól a zene a Nantes-i Operaház előtt
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!