Szamárköhögés-járvány sújtja Belgrádot, de a betegség Szerbia-szerte terjed, 2023. december 31-ig kilencszázkielnc esetet jegyeztek fel - közölte a belgrádi NIN hetilap pénteken.
A legtöbb megbetegedést a szerb fővárosban, valamint a nyugat-bácskai régióban regisztrálták. Belgrádban a betegek száma meghaladta a négyszázat, korábbi években ilyen sok esetet nem vettek nyilvántartásba, az utóbbi évtizedekben a legtöbben, 29-en 2018-ban betegedtek meg a hivatalos adatok szerint.
2022-ben például egyetlen esetet sem regisztráltak.
A NIN-nek nyilatkozó szakemberek szerint a helyzet aggodalomra ad okot,
a betegség ugyanis szinte már eltűnt, létezik ellene védőoltás is,
ám a szülők egyre gyakrabban utasítják el, hogy gyermekük védőoltást kapjon. Snezana Rsovac tüdőgyógyász felhívta a figyelmet arra, hogy a betegség különösen veszélyes az újszülöttekre, minél idősebb ugyanis egy gyerek, annál kevésbé valószínű, hogy súlyos állapotba kerül.
A tünetekkel kapcsolatban a szakember közölte, hőemelkedés, orrfolyás és torokfájás is jelentkezhet, a legjellemzőbb tünet azonban az egyre erősödő, nem múló köhögés. Hozzátette: minél hamarabb születik diagnózis, annál hamarabb tudják megkezdeni az antibiotikumos kezelést.
Nemcsak Szerbiában, de Horvátországban és Montenegróban is folyamatosan nő a betegek száma.
(Forrás: MTI, fotó: Getty)
szerbia | Horvátország | járvány | betegség | montenegró | szamárköhögés
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!