A tömegturizmus évről évre nagyobb kihívást jelent Olaszország népszerű tengerparti üdülőhelyein, így a hatóságok egyre több helyen kényszerülnek korlátozó intézkedések bevezetésére. Most Szardínia egyik legszebb strandja, a festői Tuerredda is hasonló sorsra jut: a helyi önkormányzat bejelentette, hogy az eddig napi ezeregyszáz főre korlátozott látogatószám mellett hamarosan digitális előfoglalási rendszerrel is szabályozni kívánják a strand használatát.
A Teulada városához közeli öbölben húzódó Tuerredda tengerpart Szardínia déli részének ékköve. A fehér homokos, félhold alakú partja és kristálytiszta vize miatt hosszú évek óta a nyári szezon egyik legnépszerűbb úti célja. A túlturizmus azonban már 2020-ban felütötte a fejét, az önkormányzat ekkor hozta meg az első korlátozó intézkedését, nevezetesen azt, hogy
naponta legfeljebb ezeregyszáz látogató tehesse be a lábát a területre.
Angelo Milia, Teulada polgármestere a helyi sajtónak nyilatkozva elmondta: az új intézkedések részeként már
idén júliustól mobilalkalmazás segítségével lehet majd belépést foglalni a strandra.
A Tuerreddán bevezetendő intézkedés része annak az országos szintű stratégiának, amelyről az elmúlt héten az Amalfi-parton rendezett válságkonferencián tárgyaltak.
A találkozón számos turisztikailag túlterhelt város – köztük Capri, Positano, Courmayeur, Cinque Terre és Taormina – polgármesterei vettek részt, és közösen kerestek megoldásokat az egyre súlyosbodó overtourism-jelenség kezelésére.
A The Telegraph beszámolója szerint számos olasz városvezető szeretné elérni azt, hogy saját hatáskörben, minden eddiginél rugalmasabban kezelhessék és korlátozhassák a turistaforgalmat csúcsidőszakokban, lehetőségük legyen idegenforgalmi adókat bevezetni, és nagyobb beleszólásuk legyen a közlekedés szervezésébe is.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
szardínia | olaszország | belépés | strand | korlátozás | mobilapplikáció
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
