Szicíliában egész télen alig esett csapadék, ezért ijesztően megfogyatkoztak a vízkészletek.
Olyannyira, hogy szükségállapotot kellett hirdetni. Több tucatnyi településen mezőgazdasági és lakossági vízkorlátozást vezettek be, és csak minden második nap nyitják meg a csapokat.
"Még egy tea elkészítése vagy egy tészta megfőzése is fárasztó munkává vált –mondta Maria Maneri, aki Agrigentóban dolgozik pincérként. Ennek a munkakörnek a részeként gyakran nehéz, vizes palackokkal teli táskát kell cipelnie. Egy másik helyi lakos szerint, aki általában a legközelebbi városi kútnál tölti meg a tartályait és palackjait, Agrigentóban a víz aranyat ér.
Az Európai Unió mezőgazdaságierrőforás-figyelő szolgálata, a MARS, már decemberben riadót fújt a Földközi-tenger térségében tapasztalható aszály miatt.
De a vízhiány nem újdonság a szicíliaiaknak, sokan próbálják gyűjteni az esővizet, de olyan hosszú aszály idején, mint amilyen az utóbbi években jellemző, ez sem növeli jelentősen a készleteket.
Sokan megtöltik a fürdőkádjukat, amikor épp van víz, és azután ezzel mosnak, főznek akkor, amikor elzárják a csapokat.
Dél-Olaszország mellett gyakorlatilag egész Dél-Európában és Észak-Afrikában is attól tartanak, hogy a tavaszi felmelegedés súlyosbítja a mezőgazdaság, az ökoszisztémák és az ivóvízellátás problémáit. A szicíliaiak arra számítanak, hogy a helyzet tovább fog romlani a következő években. "A jövőben a telek valószínűleg még csapadékszegényebbek lehetnek. Minden évben érezzük az éghajlatváltozás katasztrofális hatásait – mondta Peppe Riccobene, szintén agrigentói lakos.
A felmelegedés miatt kiszáradhat a világ legkülönlegesebb tengere, és alaposan felmegy egy népszerű élelmiszer ára is.
(Forrás: Independent, képek: Getty Images, Unsplash)
olaszország | vízkorlátozás | aszály | időjárás | szárazság | szicília
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
