Bejelentették a Sziget idei fellépőit, rengeteg sztár érkezik Magyarországra

Mások mellett Liam Gallagher, Halsey, Skrillex, Janelle Monáe, Raye és Tom Odell neve is szerepel az augusztus 7-től 12-ig tartó Sziget fesztivál szerdán bejelentett újabb csaknem ötven fellépője között.

"Liam Gallagher, az Oasis egykori énekese egy különleges turné keretében a zenekar harminc éve megjelent debütáló lemezét, a kilencvenes évek legfontosabb albumát, a Definitely Maybe-t adja elő az évforduló alkalmával" idézte Kádár Tamás főszervezőt az MTI-hez eljuttatott közlemény.

A szerdán bejelentett nagyszínpados fellépők közé tartozik az amerikai énekesnő, Halsey, aki már három Billboard Music Awardsot, egy American Music Awardot kapott, és háromszor jelölték Grammyre is. A szupersztár idén új lemezzel készül.

Liam Gallagher

Szintén a nagyszínpadon fog koncertet adni az elektronikus zene egyik legnépszerűbb alakja, Skrillex. Az amerikai producer, énekes-dalszerző az utóbbi időben olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Fred Again vagy Four Tet. Skrillex és Fred Again a Sziget zárónapján egymást követik a színpadon, majd ezután kezd a Revolut Színpadon Four Tet.

Koncertet ad az idei Szigeten a szintén amerikai Janelle Monáe. Napjaink kiemelkedő pop'n'soul énekesnőjének tavaly jelent meg legújabb, The Age of Pleasure című lemeze, amely két kategóriában kapott jelölést az idei Grammyn, ezzel összesen tízszer jelölték már a legnagyobb presztízsű zenei díjra. 2022-ben megjelent első könyve, a The Memory Librarian a New York Times bestsellerlistáján debütált, és számos filmben is szerepelt.

Janelle Monáe

Nagyszínpados előadó lesz a brit énekes-dalszerző, Raye, aki történelmet írt az idei Brit Awardson, megdöntötte az egy évben, egy előadó által begyűjtött jelölések számának rekordját.

A hét jelölésből hatot díjra váltott, ezzel Adele, Harry Styles és a Blur csúcsát adta át a múltnak. Érkezik a Szigetre Tom Odell is. A brit énekes-dalszerző Another Love című száma a Spotifyon már mintegy 2,3 milliárd lejátszást számlál. Fellép a nagyszínpadon a több milliárd streamnél tartó, arénákat megtöltő és széleskörű kritikai elismerést kivívó Los Angeles-i rockcsapat, a Lany és a rockot, elektronikát és a pszichedelikus zenét ötvöző, kísérleti avantgárd zenei stílusáról ismert Yves Tumor is.

Tom Odell

A Sziget mostani bejelentése a nagyszínpad mellett a Revolut Színpad, a Bolt Party Aréna és a Colosseum fellépőit is tartalmazza. A fellépők között lesz Marc Rebillet, Anfisa Letyago, Apashe with Brass Orchestra, Archie Hamilton, Ari Abdul, Camo & Krooked b2b Luude, Charlie Sparks, Colyn, Dyen, az Editors, Enrico Sangiuliano, Franc Moody, Goldband, Job Jobse, Kevin de Vries, KI/KI, Kiasmos, Lachesi, Len Faki, Loco Dice, LP Giobbi, Lucia Lu, Mannequin Pussy, MO, Modeselektor, Neil Frances, Nico Moreno, NTO, Rebüke, Sam Paganini, Sarah Story, Sven Väth, Teezo Touchdown, Tinlicker, Tkay Maidza, Venerus, Victoria és Whipped Cream. A szervezők már korábban bejelentették tööbbek között Fred Again, Sam Smith, Stormzy, Martin Garrix, Louis Tomlinson és a Big Thief fellépését az idei Szigeten.

A fesztivál bizonyára idén is sokakat mozdít meg, annál is inkább, mivel egyre inkább trendet jelentenek a kulturális kiruccanások. Idén pedig koncertekből nem lesz hiány.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

fesztivál | 2024 | sziget | fellépők

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom