Soha annyian nem voltak még kíváncsiak csodaszép szomszédunkra, mint tavaly

Szlovénia népszerűsége megálllíthatatlanul növekszik, amin egyáltalán nem lehet csodálkozni.

2023-ban 6,2 millió turista látogatott az országba és 16,1 millió vendégéjszakát töltöttek el. A vendégek száma öt és fél, a vendégéjszakáké pedig három és fél százalékkal volt több az előző évinél, ami új rekordot jelent közölte csütörtökön az ország statisztikai hivatala, hozzátéve, hogy az eddigi legjobb évhez, 2019-hez képest négy százalékkal nőtt a belföldi és két százalékkal a külföldi vendégek száma.

A belföldi vendégéjszakák száma ugyanakkor tizenhét százalékkal csökkent, 4,6 millióra, a külföldről érkezőké azonban tizenöt százalékkal, 11,5 millióra emelkedett.

A legtöbb külföldi turista Németországból érkezett (tizenhat százalék), őket az olaszok, osztrákok, a csehek és hollandok követték.

Maribor

A hegyvidéki települések mellett a főváros, Ljubljana volt a turisták legnépszerűbb úti célja tavaly, utóbbiban 20 százalékos volt a növekedés. A hegyvidéki településeken szintén emelkedés volt tapasztalható, míg a fürdő- és tengerparti városokban csökkent a turisták száma 2022-höz képest.

A turisták többnyire szállodákban szálltak meg, de a legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számában éves összehasonlításban a magánszállások, apartmanok és vendégházak esetében regisztrálták.

Ljubljana

A magyarok eközben inkább Horvátországot részesítették előnyben, de mi tudunk néhány jó okot, miért érdemes Szlovéniába is elutazni.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

turizmus | 2023 | rekord | szlovénia | turisták

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom