A szovjet éra olajvárosa, ami a Föld legnagyobb taván lebeg

Marc Wolfensberger filmrendező először azt gondolta, csak egy mítosz. Időről időre hallott valahonnan a vízen úszó titkos városról, ami hosszan kinyújtja a csápjait bent a Kaszpi-tengeren, messze a partoktól. Sokan beszéltek róla, annál kevesebben látták, így hát a misztikusság-mutató felkúszott a piros tartományba. Wolfensberger sem hitte el, mígnem meg nem látta a saját szemével az 1990-es évek végén.

„Mindent felülmúlt, amit addig valaha is láttam”

– fogalmazott nemrég a CNN-nek a rendező. Katonai hajók kísérték, és az egész olyan volt, mint egy „autópálya a tengeren”. Ez Neft Dashlari, a szovjet időkben a Kaszpi-tenger közepén felépített olajváros.

Az első látogatás után a rendező nyolc évig győzködte az azeri hatóságokat, hogy visszatérhessen, és forgathasson róla. Végül összejött, és 2008-ban két hét alatt elkészült az Oil Rocks: City Above the Sea című dokumentumfilm.

Neft Dashlari annyit tesz, olajsziklák. A Bakitól mintegy száz kilométerre található mesterséges település lényegében olajkutak hálózata, amelyeket hidak kötnek össze a világ legnagyobb tava fölött. Ez a világ legrégebbi vízi olajplatformja, ahol fénykorában több mint ötezren laktak, és mintegy kétezer olajkutat üzemeltettek.

Ahogy a szovjet idők dolgaival lenni szokott, a város népessége megfogyatkozott, egyre több része ment tönkre, sőt az infrastruktúra számos részét visszavette a tenger. Ugyanakkor a CNN novemberi riportja szerint egyes részei még mindig működnek, Azerbajdzsán olajjal átitatott történelmének jelképeként.

A város története még az 1940-es évekre nyúlik vissza, amikor Sztálin elrendelte a mesterséges sziget felépítését a Kaszpi-tengerre, ahol 1100 méter mélyről kőolajat és földgázt tudnak kitermelni. Az első lakók a negyvenes évek végén érkeztek egy kis szigetre, ahol a szállás mellett az első fúrótornyot is megépítették; az első próbafúrást 1949-ben végezték. Az első olajjal feltöltött tanker 1951-ben futott ki a partra, majd onnantól magasabb fordulatra kapcsolt az építkezés.

„Ami ezután következett, az építészeti és műszaki csoda volt” – mondta Wolfensberger.

Hatalmas vasgerendákat ágyaztak a tengerfenékbe, amelyek közé jókora sziklákat süllyesztettek a jobb statika kedvéért. A pilonok méterekkel a tengerszint fölé emelkedtek, olyan hatást keltve, mintha lebegnének a víz fölött. Végül mintegy kétezer kút épült ki, 320 termelési telephely, több mint 180 kilométernyi híd és nagyjából száz kilométernyi olaj- és gázvezeték. Két kikötő is épült, illetve kétszintes, nyeregtetős épület szállásoknak.

A hídrendszer a bonyolultabb tankerhajós megoldás kiváltására készült el. Ezeknek a hidaknak ellen kellett állniuk a tengeri viharoknak, el kellett bírniuk a kőolaj–, gáz– és vízvezetékek súlyát, és persze a felszíni közlekedését is. És ami talán még meghökkentőbb: a szállások és termelőegységek mellett

pékség, több száz nézőt befogadó színház, kilencszintes kórház, könyvtár és üzletek épültek, sőt egy-egy heliport és futballpálya is. És az acélszerkezet még fákat is elbír, és egy park is elfér.

Idővel még szálloda is létesült a szigeten, és egy limonádégyár, azért pedig, hogy stabilabb legyen a szerkezet, több száz hajót süllyesztettek el a sziget körül, és ezekre újabb sziklákat „dobtak”. Azerbajdzsánban néhányan „a világ nyolcadik csodájának” nevezik, nem is véletlenül.

A Kaszpi-tenger olajtermelésének koronaékszere 75 év alatt közel 180 millió tonna olajat termelt ki az azeri állami olajtársaság, a jelenlegi tulajdonos és üzemeltető SOCAR szerint. 1967-ben ért csúcsra a termelés, amikor 7,6 millió tonnát szivattyúztak ki.

Mára körülbelül évi egymillió tonnára csökkent a termelési szint a SOCAR adatai szerint, és Neft Daslari csak egy kis részét adja Azerbajdzsán olajtermelésének. Ma mintegy kétezer munkás él a szigeten, pontosabban jellemzően 15 napos szakaszokban váltakozik a tengeri munka és az otthoni, szárazföldi pihenés.

Az időjárásnak kitett város pedig lassan omladozgat tovább. Wolfensberger szerint 2008-ban például nagy híddarabok omlottak össze: „Még mindig élettel teli hely volt, miközben sok minden szétesett éppen.”

A hanyatlás 1982-ben indult, amikor a rendszeres esőzések miatt 180 centiméterrel megemelkedett a Kaszpi-tenger vízszintje, és elöntötte a központi szigetet, illetve a rajta álló épületek első szintjét. Eleinte átmenetinek gondolták a helyzetet, amit a házak második és harmadik szintje közé épített fahidakkal orvosoltak, ám az évtized közepére tovább emelkedett a vízszint.

Az olaj ára ellenben esett (később ingadozott), új termelőhelyek nyíltak meg, és az elmaradó karbantartások sem segítették az olajvárost.

Bár a SOCAR szóvivője szerint zárt rendszereket használnak az olajtermelésből származó összes folyadék keringetésére, tárolására és ártalmatlanítására, illetve az elmúlt húsz évben rengeteget tettek a régi kutakból származó szennyezés felszámolásáért, azért nem mindenki teljesen nyugodt a környéken. Voltaképpen az a probléma, hogy a város helyreállítása és lebontása is óriási költséggel járna, és mindkettőnél rosszabb lenne hagyni összeroskadni az egészet, megalapozva egy súlyos ökológiai katasztrófát.

Egyes vélemények szerint extrém turisztikai célállomás lehet, akár – mondja Wolfensberger – mint „a tengeri olajkutatás bölcsője”. Addig is csordogál fölfelé még némi olaj, ha koránt sem annyi, mint a legszebb időkben.

Más körülmények között született, de a misztikussága, és az elhelyezkedése révén analógiát mutat Neft Daslarival az Arab-tenger titokzatos erődje is, amit csak csellel lehetett bevenni: a Mumbai partjaitól mindössze 165 kilométerre fekvő Janjira erődöt trójai stílusú csellel foglalták el, onnantól viszont ellenállt a brit, francia, portugál támadásoknak, és a helyi hatalmaknak is – csak a történelem győzte le.

(Forrás: CNN, fotók: GettyImages)

neft daslari | nagy sztori | Baku | azerbajdzsán | kaszpi-tenger