Olaszország a Nápoly melletti szupervulkán esetleges kitörése miatti evakuálásra készül. A kormány azon dolgozik, hogy minden szükséges intézkedést meg tudjanak hozni abban az esetben, ha a lakosságnak el kellene hagynia a területet.
A Campi Flegrei mintegy húsz kilométerre van Nápolytól. A környék igen kedvelt úti célja a turistáknak, különösen a festői Amalfi-part miatt. Az olasz kormány azonban most óvintézkedéseket tesz. Megvizsgáltatják az ott található épületek szerkezetét és
megtervezik a vulkán közelében élők tömeges evakuálását is.
Mint ismert, az év elején Olaszországot több földrengés is megrázta, de több természeti katasztrófa is sújtotta, így nem csoda, hogy elővigyázatosak.
Campi Flegrei környékén több város és falu is található. Ott fekszik például Pozzuoli, Agnano és Bacoli, a területen összesen több mint félmillió ember él.
Úgy tudni, az elmúlt egy hónapban számos kisebb, főként 4 és 4,2-es erősségű földrengést tapasztaltak, ezek közül a legerősebb a múlt héten volt. Ez azonban még nem minden: a talaj pedig minden egyes hónapban másfél centit emelkedik.
Nello Musumeci polgári védelmi miniszter kijelentette: a héten csak „extrém szükség esetén” indítanak evakuálást.
A hatóságok várhatóan a jövőben több erőforrást fordítanak a helyi polgári védelemre, hogy vészhelyzet esetén be tudjanak avatkozni. Emellett azt tervezik, hogy kommunikációs kampányok segítségével fogják felhívni a figyelmet az esetleges katasztrófára.
A környék kórházai is megkezdték az evakuálási teszteket.
Úgy tudni, a legutóbb az 1980-as években okozott problémát a Campi Flegrei, akkor mintegy negyvenezer embert evakuáltak.
(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)
vulkán | olaszország | Campi Flegrei | szupervulkán
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
