Annyira bejött a távmunka, hogy legszívesebben majdnem mindenki maradna otthon

A koronavírus-járvány alatt legalább heti egy napot otthonról dolgozók 96 százaléka szívesen folytatná ezt a gyakorlatot a járvány után is – közölte év eleji kutatási eredményeit ismertetve a Reacty Digital.

Az ezerfős, reprezentatív mintán végzett felmérés szerint a teljes vagy részmunkaidős munkavállalók harminchét százalékának volt lehetősége az otthoni munkavégzésre január végén.

Főként Budapesten és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében terjedt el ez a lehetőség. Az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak harmada dolgozott folyamatosan távmunkában, míg a szakmunkásoknál tíz százalék volt ez az arány.

A felmérés adatai szerint, ha lehetőség lenne rá, heti egy napot a foglalkoztatottak hét százaléka, két napot tizenöt százaléka, három napot tizenhat százaléka, négy napot hét százaléka,

öt napot harmincegy százaléka dolgozna szívesen otthon hetenként.

A kutatásból kiderült: a jellemzően otthonról dolgozók az átlagnál kevésbé érzik stresszesnek a munkájukat, harminckét százalékuk jelezte, hogy az egyáltalán nem megterhelő számára mentálisan, míg a home office-lehetőségekkel nem rendelkezők esetében ez az arány csak tizennyolc százalék.

A megkérdezettek több mint fele bízik abban, hogy a koronavírus elleni oltások hatására nyárra már teljesen felszabadulhat az ország a korlátozások alól.

A távmunka lehetőséggel jelenleg nem rendelkezők az átlag feletti arányban gondolják, hogy ez megtörténhet, míg a legalább három napot otthonról dolgozók kevésbé bizakodóak. A felmérés alapján a lakosság fele a korlátozások feloldása után is igyekszik majd betartani a jelenlegi biztonsági intézkedéseket – például a maszkviselést és a távolságtartást –, a nők, valamint az idősebb (60–79 éves) korosztály tagjai az átlagnál nagyobb hajlandóságot mutatnak erre.

A világjárvány némileg átírta a munkavégzéshez kötődő szokásokat, a távmunka és a home office szavakat valószínűleg soha nem ejtettük ki annyiszor, mint 2020-ban. Sokan vannak olyanok, akik megengedhetik maguknak, hogy a világ bármelyik pontján dolgozva végezzék el a munkájukat – februártól mindjárt egy egész falu várja őket Portugáliában.

(Forrás: MTI, fotók:  Getty Images, Unsplash)

hosszútáv | felmérés | koronavírus | otthon | távmunka

FOLYTASD EZZEL

Így szabadíthatod ki a benned rejlő művészt!

Tízszer erősebben hat az agyra egy festmény, mint annak fotóváltozata

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom