Ezekben a városokban várják a legalacsonyabb bérleti díjak a távmunkásokat

A CIA Landlord biztosítótársaság 37 országban elemezte az egy hálószobás lakások bérleti díjait.

Elemzésükből kiderül, hogy Londonban kell a legtöbbet fizetnünk, átlagosan 11 088 fontot (körülbelül ötmillió forintot) hat hónapra. A legolcsóbb város ezzel szemben Ankara lett, ami több mint kilencezer fonttal jutányosabb a brit fővárosnál, itt átlagosan 1303 fontot (595 ezer forintot) kell félretennünk egy fél évi lakhatásra, vagyis havonta már szűk százezer forintból kijövünk e téren.

Budapest a negyedik helyre került fél évre 2306 fonttal (egymillió 53 ezer, havi 175 ezer forinttal),

míg a magyar fővárost megelőzve a harmadik helyen az Andok hósapkáival körülvett fővárosa, Santiago hívogatja a nomádokat 2248 fontos (egymillió 27 ezer forintos) bérleti díjjal. Ha a hétvégéken a síelést váltogatnád a szörfözéssel, akkor a dél-amerikai ország neked való. Igaz, kimondottan távmunkás vízumuk nincsen, de a három hónapos és még három hónappal meghosszabbítható turistavízummal is folytathatod itt a munkát, ennek ára körülbelül száz euró.

A második helyen szintén egy dél-amerikai várost találunk: a zöld és pezsgő életű Bogota 1818 fontos (830 ezer forintos) beruházást igényel a lakhatásba, és évente fél évig lehet itt tartózkodni a digitálisnomád-vízummal. Nem kell Budapestnél sokkal többet fizetnünk Rigában sem, ahol hat hónapig ellakhatunk 2313 fontból (egymillió 57 ezer forintból).

Íme, az első tíz helyezett teljes listája:

  1. Ankara (1303 font, 595 ezer forint)
  2. Bogota (1818 font, 830 ezer forint)
  3. Santiago (2248 font, egymillió 27 ezer forint)
  4. Budapest (2306 font, egymillió 53 ezer forint)
  5. Riga (2313 font, egymillió 57 ezer forint)
  6. Athén (2580 font, egymillió 179 ezer forint)
  7. Pozsony (3354 font, egymillió 532 ezer forint)
  8. Tallinn (3437 font, egymillió 570 ezer forint)
  9. Ljubljana (3491 font, egymillió 595 ezer forint)
  10. San José, Costa Rica (3566, egymillió 629 ezer forint)

Szintén jutányos árakkal várja a nomádokat ez a bájos spanyol falu, és ez az európai ország biztosítja a legjobb feltételeket a távmunkásoknak.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

albérlet | árak | távmunka | távmunkás | digitális nomád

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés