Egy iráni hírügynökség a Twitteren közölte, hogy hadgyakorlat miatt lezárták Teherán légterét, majd eltávolította a bejegyzést, és tagadta, hogy ilyen híreket közölt volna.
A Lufthansa viszont törölte a héten Teheránba induló járatait, miután félő, hogy Irán támadást indít Izrael ellen. Erre a lehetőségre a régióban és az Egyesült Államokban április 1-je óta készülnek, miután a gyanú szerint izraeli harci gépek dobtak bombát Irán szíriai nagykövetségére.
A Lufthansa csütörtökön közölte, hogy előreláthatólag április 13-ig felfüggeszti a Teheránba induló és onnan induló járatokat, vagyis két nappal meghosszabbítja az előzőleg jelzett járattörléseket.
A légitársaság a múlt hétvégén döntött úgy, hogy nem indít járatot Frankfurtból Teheránba, hogy a személyzetnek ne kelljen Teheránban töltenie az éjszakát.
A nyugati légitársaságok közül csak a Lufthansa és leányvállalata, az Austrian Airlines üzemeltet járatokat az iráni fővárosba, ahová elsősorban török és közel-keleti légitársaság repülnek.
Az Austrian Airlines, mely hetente hatszor indul Bécsből Teheránba, azt közölte, hogy még csütörtökön indít egy járatot, de módosítja az időpontokat, hogy elkerülje az éjszakai leállást. Más nemzetközi légitársaságoktól, amelyek Teheránba repülnek, nem érkezett még hír járattörlésről.
(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)
irán | közel-kelet | járatok | lufthansa | teherán
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!