Elérte a teljes nyájimmunitást egy portugál sziget, mindenki ünnepel

Ez a kis sziget az első, Európához tartozó hely, ahol elérték a teljes népességnél a nyájimmunitást, ünnepi a hangulat.

A Portugáliához tartozó Corvo szigetéről eddig leginkább azt lehetett tudni, hogy az Azori-szigetek legkisebbje, buja zöld és gyönyörű; most viszont úgy fest, be is kerülhet a történelemkönyvekbe, ugyanis ez a legelső, európai országhoz tartozó hely a világon, ahol sikerült elérni a teljes nyájimmunitást.

Ünnepi a hangulat Corvón. Mostantól mindenki biztonságban érzi magát

– mondja a négyszáz főt számláló sziget egyetlen orvosa, dr. Antonio Salgado a Reuters-nek.

A corvói hatóságok tájékoztatása szerint a négyszáz főből háromszázhúsz lakos megkapta a második adag Covid-vakcináját is. Ez a sziget lakosságának nyolcvanöt százaléka,

így Corvo elérte a nyájimmunitást, amihez a szakértők szerint ötven-hetven százalékos átoltottság kell.

A tizenhét négyzetkilométeres szigeten a pandémia kezdete óta egyetlen vírusos eset volt összesen. Az Azori-szigetek kormánya döntött úgy, hogy a sziget különleges adottságai – kis lakosság és egyetlen rendelő – miatt Corvón minden tizenhat éven felüli lakost is elkezdenek oltani, így érhették el ilyen gyorsan a nyájimmunitást a szigeten.

Miközben Corvón pukkannak a pezsgők a nyájimmunitást ünnepelve, Brüsszel uniós oltási igazolványt javasol az európaiak utazásainak megkönnyítésére, Görögország pedig oltással azonnal fogadja a turistákat.

(Fotók: Getty, forrás: Reuters

négyszáz fő | vakcina | nyájimmunitás | azori-szigetek | covid | portugál

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A nyár titkos karmesterei nélkül nincs biztonságos repülés
Hirdetés