Egy bájos romániai város lett a legolcsóbb őti cél az őszi kiruccanáshoz.
A Bounce csomagmegőrző cég szerint az ország nyugati kapujaként is emlegetett Temesvár Európa legolcsóbb úti célja most, ha városlátogatásban gondolkodunk. Mint a cég szóvivője elmondta, a településen kis mérete ellenére pezseg a kultúra, és több mint harminc fesztivál közül lehet választani egész évben, a Közép-európai Filmfesztiváltól a Vest Fest zenei fesztiválig. Nem csoda, hogy idén Európa egyik kulturális fővárosa.
A felmérés szerint egy szállodai szoba átlagosan 82 fontba (nagyjából 37 ezer forintba) kerül éjszakánként, és a taxiárak is megfizethetőek.
Temesvár leginkább ikonikus főterével, a Dóm térrel ( (Piaţa Unirii) varázsolja el a látogatókat, melynek színes barokk és szecessziós épületei mesebeli hangulatot teremtenek, és ideális környezetet ahhoz, hogy az ember elüldögéljen valamelyik kávézóban.
Érdemes tennünk egy sétát a Béga folyó partján, a villamosozás pedig remek módja a városnézésnek, és persze jó, ha tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen izgalmas események zajlanak épp városszerte.
Persze Temesvárral nem merül ki a gazdaságos úti célok listája, íme, az első tíz helyezett:
- Temesvár, Románia
- Buenos Aires, Argentína
- Baku, Azerbajdzsán
- Yogyakarta, Indonézia
- Tbiliszi, Grúzia
- Brno, Csehország
- Fokváros, Dél-Afrika
- Sanghaj, Kína
- Cadiz, Spanyolország
- Bogota, Kolumbia
Idén Románia különösen népszerű az utazók körében, amiben ez a sorozat is közrejátszhat.
(Forrás: Express, képek: Getty Images)
erdély | olcsó | temesvár | city break | úti cél | városlátogatás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!