Az idős emberek talán még szorosabb kapcsolatot ápolnak szülőföldjükkel és a természettel. Ezen a gondolaton indult el Karoline Hjorth és Riitta Ikonen, akik egy egyedi projekt keretein belül gyönyörű és megkapó fotókat készítettek karakterekről, akik szó szerint a környezetükbe olvadnak.
2011-ben kezdődött minden, amikor elsősorban az északi népek természethez való viszonyát kutatták és jelenítették meg egy sorozattal. Több mint száz portrét készítettek ekkor.
Mindegyik képen egy modern karaktert mutattak be, aki egy speciális ruha segítségével a környezetbe simul.
Ezek a hol monumentális, hol visszafogottabb, de nagyon ötletes maskarák élettörténetüket, szakmájukat, hivatásukat is bemutatják.
Akad közöttük keramikus művész, kőbe szorulva, vagy nyugdíjas divatfotós is, kényelmetlen és szúrós ruhába csomagolva.
A két művész szerint modelljeik igen komolyan készültek a fotózásokra, és nagyon megható volt, ahogy a legtöbbjük teljesen átszellemült, és magáénak tudta az egész projektet.
Ez a harmónia és meggyőződés átjön a fotókról. Van, akit csupán mohákkal fedtek, de olyan úr is akadt, akire komplett jégtömböket installáltak Grönlandon.
A sorozatok analóg géppel készültek, és sok kitartást, türelmet igényeltek a felhasznált anyagok, az időjárás viszontagságai miatt is. A két alkotó Kickstarter-kampányt indított az új sorozat elkészítésének finanszírozására, melyhez bármilyen művészet- és természetszerető csatlakozhat.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Thisiscolossal)
természet | fotózás | művészeti projekt | anyatermészet
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!




