Valószínűleg hamarabb találkozunk ezzel, mint egy Cybertruckkal.
Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk egy„Oktoberfest-stílusú” rendezvényt tartott a cég akkor épülő Gigafactory-jában, Berlinben, Németországban. Musk akkor ismertette milyen izgalmas funkciókat fognak bevezetni a létesítményben, majd kijelentette azt is:
lesz sör.
A terv azóta valósággá vált, megszületett ugyanis Tesla CyberBeer.
A CyberBeer szögletes üvegpalackot kapott, a csomagoláson megjelenő motívumok pedig
a Tesla régóta várt CyberTruckját hivatottak megidézni.
A fekete palackok egyik oldalán CyberBeer vízjele található, a másikon pedig egy poharat magasba emelő sündisznó látható „Haha hurrá” felirattal. Ez utóbbi a Tesla rendelést megerősítő képernyőjén megjelenő illusztrációra utal, amelyen szintén egy sündisznót fedezhetünk fel „Haha igen” szöveggel.
Úgy tudni, a hét százalékos alkoholtartalmú CyberBeer két nemes komlóból készült. Ízvilágában fűszeres, aromáiban a tea és a citrus is megjelenik. A Tesla söre egyébként – a többi limitált termékeihez hasonlóan – egyáltalán nem olcsó. Egy készletben két palack és két pohár található, amiért százötven dollárt, vagyis nagyjából ötvenötezer forintot kell fizetni.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Tesla)
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!