Tetszhalott állapotba került Oroszország legnagyobb légitársasága
Az Aeroflot drasztikus lépésre kényszerült a gazdasági blokád miatt.
Az orosz nemzeti légitársaság, az Aeroflot bejelentette, március 8-ától minden nemzetközi személy- és teherszállító járatát leállítja, kivételt csupán a Belaruszba közlekedő gépek jelentenek majd.
2019-ben a főként állami tulajdonban lévő Aeroflot 53 ország 149 városába repült, ebből a légtérzárak miatt eddig veszítettek 56 célállomást. Mivel a gazdasági szankciók miatt ellehetetlenült az alkatrészek pótlása, valamint lízingcégek is megszüntették orosz gépek lízingjeit és a codeshare együttműködéseiket is felmondták, az orosz légitársaság úgy döntött, hogy beszünteti nemzetközi járatait.
A háttérben az is meghúzódik, hogy attól tartanak, lefoglalják a repülőgépeiket.
Az eddigi 149 úticélból így nagyjából 80 desztináció kiesett, maradtak a belföldi járatok, és egy járat Belarusz fővárosába, Minszkbe. Az ország Putyin hű csatlósának számít, így az Aeroflotnak nem kell attól tartania, hogy a gépeiket lefoglalják.
A 30 ezer főt foglalkoztató légitársaság a gazdasági szankciók következtében minden bizonnyal kénytelen lesz elbocsátásokat végrehajtani.
aeroflot | gazdasági blokád | úticélok | desztináció
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

