A nyolcvanegy éves whisky még így sem döntötte meg az egyetlen palackos whiskyk rekordját.
Mi adja a whisky értékét? Nyilvánvalóan szerepet játszanak benne olyan tényezők, mint a minőség és az alkoholból való hozzáférhető mennyiség és persze a whisky kora is. A világ legrégebbi skótját, azaz a valaha leghosszabb ideig hordóban érlelt whiskyét, egy nyolcvanegy éves The Macallan-t háromszáznegyvenezer dollárért árvereztek el, ami
mai árfolyamon száznegyvenhét millió forintot jelent.
A végösszeg messze meghaladta az aukció előtti becsléseket, mégis jelentősen elmaradt az eddigi rekordeladástól – még 2019-ben 1,9 millió dollárért kelt el egy 1926-os Macallan.
Jonny Fowle, a Sotheby's whisky- és szeszes italokért felelős vezetője szerint ez a rendkívüli összeg azonban az aukcióra kerülő legrégebbi whisky esetében teljesen megérdemelt,
a kora, a ritkasága és a származása miatt
– ami a gyűjtők szentháromsága az aukciókon való licitáláskor – a becsült közel háromszorosára emelte az ital értékét.
A Macallan The Reach egyetlen tölgyfahordóból származott, amelyet eredetileg a második világháború idején fektettek le, nem sokkal azelőtt, hogy a lepárlónak története során először ideiglenesen be kellett zárnia az ajtaját. A whisky-t kézműves palackba tették, melyet egy három kézből álló bronzszobor ölel át.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Sotheby's)
skót whisky | whisky | the macallan reach | the macallan | világ legrégebbi whiskyje
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
