Hawaii a szörfösök, a lávavadászok, az üdülni vágyók és a nagy felfedezők egyik legnépszerűbb célpontja. És ezzel eddig semmi újat nem mondtunk róla.
A szigetcsoport olyan mélyen beleágyazódott a popkultúrába és az egyetemes köztudatba a tökéletes üdülőhely metaforájaként, hogy a proto-polinéziai Sawaiki szóból (jelentése: anyaföld) származó megnevezés mondhatni köznevesült a magyarban, és előszeretettel használjuk a szlengben a Hawaiit a mai napig a remek vagy a kellemes körülírására.
Ki gondolná ezek után, hogy Hawaiinak is van olyan része, amely tiltott gyümölcs a világ előtt.
És nem is akármilyen részről beszélünk, hanem Hawaii állam hetedik legnagyobb földrészéről, Niihauról. Beceneve a tiltott sziget (angolul: The Forbidden Island), amely a szigetcsoport északi csücskén található. A harminc kilométerre fekvő Kauai után keletkezett, sajátos litográfiával és biommal rendelkezik, és az egyik legrégibb lakott szigetként tartják számon.
A sziget nagyjából akkora kiterjedésű, mint Győr városa, a száraz, sivatagos területen az egykori lakosok főként jamszgyökér- és cukornádtermesztéssel foglalkoztak.
A Hawaii-szigetek klasszikus litoszférájára jellemző hegyekből itt nem találunk: Niihau legmagasabb pontja a 390 méter magas Pani’au, és hiába is van a trópusokon, az évi csapadékmennyiség az Alföld szárazabb régióival egyezik meg, a szomszédos szigeteken pedig átlagosan húszszor annyi eső esik, mint a tiltott szigeten.
Az első európai, aki a niihaui földre lépett, James Cook volt,
majd a gyéren lakott, elég kopár szigetet a skót Elizabeth Sinclair megvásárolta 1864-ben a hawaii V. Kamehameha királytól 10 000 dollárért – ez ma úgy 170 ezer dollárnak, azaz körülbelül 52 millió forintnak megfelelő összeg lenne.
Miután a Sinclair család hajója, a Bessie lehorgonyzott Niihau partjainál, a család kikiáltotta a csendes-óceáni földet új otthonának.
A hajón tizenhárman utaztak, akik a feljegyzések szerint birkákat, csirkéket, teheneket, valamint megannyi facsemetét hoztak magukkal, hogy a sivár sziget élővilágát kissé felpezsdítsék, otthonossá tegyék.
A család betelepedésének következtében a bennszülöttek létszáma hamar megcsappant: Sinclairék érkezése előtt még mintegy ezer őslakos élt a szigeten, a család letelepedését követően azonban nagy részük elhagyta a kopár földrészt – feltehetőleg nem rajongtak az új tulajdonjogi viszonyokért.
A sziget jelenleg is a család leszármazottjainak tulajdonában áll.
Elizabeth Sinclair 1892-ben elhunyt, majd a továbbiakban unokája, Aubrey Robinson lett a családfő. Az ő döntése értelmében tiltották meg egy 1915-ben kitört járvány következtében azt, hogy a szigetre idegenek érkezzenek – majd a különleges rendeletből szokás vált.
Ma úgy százhetvenen élnek a szigeten, ahol a hawaii nyelv egyik helyi dialektusát beszélik.
A szigeten nem találni aszfaltozott utat, kórházat vagy rendőrséget, ahogyan vezetékes vizet sem – áramot napelemekkel termelnek.
De boltok sincsenek, így azokat a főbb eszközöket és terményeket, amiket nem tudnak előállítani, megtermelni helyben, a szomszédos szigetekről szerzik be. Külön érdekesség, hogy a családtagok is csak nagyon indokolt esetben hagyhatják el a szigetet – ellenkező esetben a család kiutasíthatja őket a szigetről, ahova már nem térhetnek vissza.
De persze kivételek mindig vannak. Az amerikai kormány különleges engedélyével be lehet lépni a szigetre, valamint az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének is bejárása van ide. Ez némileg összefügg a szigetlakók egyik fő bevételi forrásával: az amerikai hadsereg ugyanis egy automata radarállomást üzemeltet a szigeten, amiért több millió dolláros bérleti díjat fizetnek Robinsonéknak.
És bár a szigetre tilos civileknek belépni, a szigetlakóknak a turizmusból is van bevételük: szerveznek a környékre helikopteres szigetnéző túrákat, valamint kivételes esetben, meghívásos alapon vadászattal egybekötött szafarit is. Ilyen esetben viszont aranyszabály az, hogy a vadászoknak tilos érintkezniük a helybéliekkel, ezen felül pedig a lakott területet sem közelíthetik meg. Emellett a helyi lakosoknak a mai napig az egyik legfontosabb foglalatossága az, hogy tengeri csigákból és korallokból készítenek ékszereket.
(Forrás: Theculturetrip.com)
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!