A legmenőbb napszemüvegek gyártója is beszáll a járvány elleni összefogásba

Szemüveget minden hősnek!

A Tipton Eyeworks az egyik kedvenc hazai brandünk, így meg sem lepődtünk, hogy ők is beszállnak a koronavírus-járvány elleni küzdelembe.

Szemüveg bakelitből, filmből, kávékapszulából, töltényből – Zack Tipton-interjú

Felveszed, és azonnal kúlabbnak nézel ki, az IQ-d pedig húsz pontot emelkedik. Ezt várjuk egy jó napszemüvegtől, a Tipton pedig hiba nélkül hozza ezt a hatást.

Tegnap ezt a közleményt jelentették meg a honlapjukon:

Szemüveget minden hősnek

Az egész 2020 gyártásunkat személyre szabott dioptriás lencsével adományozzuk a koronavírus ellen harcoló egészségügyi dolgozóknak. A koronavírus egyik pozitív hatásaként kialakulóban van egy új összefogás, az emberek elkezdtek vigyázni egymásra, segíteni másokon. A Tipton csapata is beszáll a COVID–19 elleni hadjáratba.

Nem ülünk tétlenül otthon, mi is harcolunk a vírus ellen. Megteszünk mindent, hogy a frontvonalon küzdő egészségügyi munkatársakat támogassuk, akkor is, ha emiatt veszteségessé is válunk” – jelentette ki Tipton Zakariás, a Tipton Global Kft. alapítója.

Az eddig legyártott szemüvegállományát ajánlja fel a Tipton a tűzvonalban harcoló kórházi alkalmazottaknak. Az indítványhoz a Zeiss Vision Hungary, a Noptiker, az Essilor és a Hoya is társul, így dioptriával ellátott szemüveget kézbesítenek majd az illetékeseknek.

Kiemelten fontos, hogy segítsük a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozókat. A Zeiss számos tevékenységi területe közül cégünk szemüveglencsékkel is foglalkozik, ezért mi ebben tudunk támogatást nyújtani. Felajánlunk száz pár Zeiss szemüveglencsét azok számára, akiknek nem megfelelő a jelenlegi szemüvegük, és munkájukhoz szükségük van éleslátásra! – nyilatkozta Rósa Gergely, a Zeiss kereskedelmi igazgatója.

A leendő Tipton-tulajdonosoknak – munkájuk megszakítása nélkül – elegendő szemvizsgálati eredményt küldeni, valamint egy képet magukról. Ha nem rendelkeznek friss eredményekkel, a cég ingyenesen biztosít szemvizsgálatot, soron kívül. A választott keretek a teljes kollekcióból kerülnek ki.

Itt lehet kapcsolatba lépni a Tiptonnal azoknak, akik szeretnének részt venni az akcióban.

koronavírus | járvány | szemüveg | tipton zakarias | tipton eyeworks | zeiss

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom