A kontinens legzsúfoltabb városában több mint harminc turista jut egy lakosra.
Egy friss tanulmány azokat a városokat vizsgálta, ahol a legtöbb a turisták száma a lakosokhoz képest, vagyis az alábbi helyeket semmiképp sem célszerű főszezonban felkeresni.
10. Tallinn
Észtország fővárosában minden egyes lakosra mindjárt tíz turista jut. Tallinnban a mesebeli óváros vonzza a legtöbb látogatót, akik közül sokan sétahajókon érkeznek.
Bár Tallinn nem véletlenül mondható népszerűnek, Észtország számos kevésbé ismert helyét, például a szépséges Lahemaa nemzeti parkot is érdemes megnézni.
9. Dublin
Épphogy bekerült a top 10-be, minden egyes lakosára tizenegy turista jutott. A város egyik legforgalmasabb "éjszakai kedvence" a Temple Bar, ezt mindenképp ajánlott elkerülni, ha nem szeretjük a tömeget.
A városi tisztviselők már tárgyaltak az idegenforgalmi adó bevezetéséről, a tervek első körben azonban elakadtak.
8. Amszterdam
Európa egyik vezető turisztikai célpontján tizenkettő a bűvös szám. A városnak érhető módon elege lett a legénybúcsús hordákból, még kampányt is indított annak érdekében, hogy lebeszélje leginkább a briteket az ilyen jellegű látogatásokról.
Emellett Amszterdamé a világ egyik legdrágább idegenforgalmi adója, ami ugyancsak elriaszthatja az utazókat.
7. Heraklion
Kréta kedvelt városa Európa egyik legzsúfoltabb úti célja, ahol minden egyes lakosra tizenhárom turista jut.
A város régészeti lelőhelyei jelentik az egyik legnagyobb vonzerőt.
6. Firenze
A számokat tekintve ugyanennyit tud felmutatni a gyönyörű toszkán város is.
Nem meglepő, hiszen Firenze számos ikonikus kulturális látnivaló otthona, köztük Michaelangelo Dávid-szobráé.
A túlturizmustól való félelem már felháborodást keltett a helyiek körében, néhány helyi üzlettulajdonos szerint a tömeges látogatószám miatt kénytelenek voltak bezárni.
5. Reykjavík
Izland fővárosa egykor nem volt túl népszerű, de mostanra gyorsan Európa egyik legfelkapottabb hotspotjává vált.
A városban minden egyes helyi lakosra tizenhat turista jut, úgyhogy januárban újra bevezették az idegenforgalmi adót, miután a járvány idején szüneteltették.
4. Rodosz
A görögországi szigeten minden egyes lakosra huszonegy turista jut.
Egyes területeit tavaly nyáron pusztító erdőtüzek sújtották, aminek következtében több ezer embert evakuáltak.
3. Bruges
A bájos belga városban szintén huszonegy turistával kell számolni lakosonként, a főszezonban ráadásul nagyon zsúfoltnak érezhetjük.
Néhány helyinek elege van már a látogatókból, míg a város idegenforgalmi tisztviselői azt tanácsolják a Bruges-be vágyóknak, hogy a főszezonon kívül érkezzenek, hogy élvezhessék a csendesebb időszakot.
2. Velence
Aligha lepődünk meg az olasz város ezüstérmén. Velence mostanában gyakran feltűnt a címlapokon az egynapos kirándulókra kivetett adójával, plusz a sétahajókat is kitiltotta a lagúnáiból.
Velence annyira zsúfoltnak számít, hogy az UNESCO a veszélyeztetett városok listájára is felvette.
1. Dubrovnik
Horvátország történelmi tengerparti városa Európa legzsúfoltabb nyaralóhelye. A városban harminchat turista jutott minden egyes lakosra, a helyiek panaszkodtak már a macskaköves utcákon guruló bőröndök zajára is.
Dubrovnik legforgalmasabb pontja a fallal körülvett óváros, ott kell a legnagyobb tömeggel számolni.
Hová mennek és mit csinálnak a legszívesebben a turisták Európa egyik legnépszerűbb úti célján? Erre volt kíváncsi a Data Appeal Company – Gruppo Almawave, ezért kutatást végzett, többek között online vélemények alapján.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
rangsor | városok | utazás | Európa | tömeg
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!