Erre gondolnak valójában a légiutas-kísérők, amikor azt mondják, kék szoba Titokzatosan hangzik, igazából egy nagyon is hétköznapi helyet jelöl.
Az 5 leggyakoribb hiba, amit az olcsó repülőjegyek foglalásakor el lehet követni Foglalás előtt ezeket érdemes tudni.
A tányér után a pohárban is Ázsia hódít: megérkeztek Budapestre a nyár legizgalmasabb koktéljai A világ gasztronómiája egyre inkább a tányér és a pohár közötti határokat mossa el, és úgy tűnik, Ázsia most ebben is diktálja a tempót.
Ezért fontosabb a víz, mint egy fogkefe egy éjszakai repülőúton a szájsebész szerint Éjszakai repülésnél a fogak legnagyobb ellensége a kiszáradás lehet.
A világ egyik legkülönlegesebb szaunaélménye most már nem csak a kiváltságosoké Egy egész sziget lett a szaunázásé.
A legjobb programok azoknak, akik nem a hűvös szoba kanapéján töltenék július első napjait Akár zenében, akár művészetben, akár egy lazább nyári feltöltődésben utazol, ez a válogatás szépen lefedi a legjobb opciókat.