Egyre több magyar utazik ebbe az országba: átalakítaná a turisztikai térképet a népszerű úti cél

Törökország célja, hogy a közeljövőben a világ harmadik legnépszerűbb turisztikai célpontja legyen, a turista szezon egész évben tartson, ne csak a tengerpartot, hanem az egész országot ismerjék meg a látogatók, akik között emelkedjen a tehetősebb utazók aránya.

A Török Turisztikai Promóciós és Fejlesztési Ügynökség közleménye szerint 2023-ban tíz százalékkal 56,7 millióra nőtt a Törökországba látogatók száma, ezen belül a magyar turistáké jóval nagyobb arányban, 165842-ról 222327-re emelkedett. Miközben a látogatók száma tíz százalékkal nőtt tavaly, a turisztikai bevétel tizenhét százalékkal 54,3 milliárd dollárra emelkedett, ami jelzi az elmozdulást a tehetősebb turisták felé.

Törökország mára már nem csak a családi nyaralások népszerű célpontja, hanem a közelmúltban a nagyszámú beruházásnak és a stratégiaváltásoknak köszönhetően a magas minőséget és kulturális kikapcsolódásokat kereső utazók számára is kedvelt célpont lett.

Mehmet Nuri Ersoy kulturális és idegenforgalmi miniszter tervei között szerepel, hogy a turisztikai szezont tizenkét hónapra, azaz egész évre kiterjessze Törökország, és bővüljön a turistákat vonzó területek száma is.

Ölüdeniz

"Törökország márvány-tengeri és a mediterrán régiói termelik az ország turisztikai bevételeinek nyolcvan százalékát. Az égei-tengeri régió körülbelül tíz százalékot tesz ki, míg a fennmaradó tíz százalékon a fekete-tengeri régió és Anatólia más részei osztoznak. Az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy az égei-tengeri partvidék is vonzó legyen a turisták számára.

Mivel a tehetősebb réteg nagy hangsúlyt fektet a környezettudatosságra és a fenntarthatóságra, ezért a minisztérium szorgalmazza, hogy a turisztikai létesítmények fenntarthatósági tanúsítványokat kapjanak. A mintegy 21 ezer törökországi szálloda közül több mint 16 ezer már megszerezte a tanúsítványt. A különféle sportversenyek és fesztiválok szervezését is segíti a minisztérium.

Alanya

Óriási előrelépésnek nevezi, hogy nőtt az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínek száma Törökországban, és felkerült Ankara valamint Gordion ókori városa.

Nem csoda, hogy annyian kezdik felfedezni Törökországot, mert itt a luxust is megfizethető áron kapjuk, Isztambul pedig az idei év egyik legtrendibb városa lesz.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

 

törökország | utazás | turizmus

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom