Messzire gurult a gyógyszer.
Van ugyebár a természetben luxussátrazást megtestesítő glamping műfaj, de amit Sydney-nél, a Warriewood Beach-nél kínált valaki, az nagyon nem meríti ki a glamour részét a fogalomnak, csak a campingét (és a teljes arcpirítást). Történt ugyanis, hogy egy szállásadó az Airbnb-n a hátsó kertjében felállított, teljesen mezei sátrat kínálta egészen horribilis és szürreális áron: 400 fontért, azaz kb. 180 ezer forint/éjszakáért.
Ha még nem lenne elég extrém az ajánlat, tudta fokozni: az ár vendégenként értendő, tehát ha hárman foglalnák le a “szállást”, akkor a sátor 764 fontba, azaz 343 ezer forint/éjszakába kerülne, mindehhez pedig egy 101 fontos, azaz 45 ezer forintos takarítási díj is járul.
A Caity néven regisztrált Airbnb felhasználó, aki rátalált a szállásra, először azt hitte, valami hihetetlen glamping élményt kínálnak ilyen áron. De nem: egy teljesen sima sátor volt az ajánlat egy kert hátsó részében, ahol már egy ideje a füvet sem nyírták.
A szállás a “sátrazz kényelmesen és autentikusan a csillagok alatt egy vízhatlan sátorban” meggyőző szöveggel hirdette magát. Mikor Caity írt a tulajdonosnak az extrém árról érdeklődve, azt a választ kapta, hogy (sic!):
“a telek igen tágas, és sok helyen leteheted a sátrad, valamint gyönyörű óceáni és völgyre néző kilátás is vár, szépek a fények, és az óceánt is lehet hallani”.
A szállásadó emellett hálózsákot és takarókat biztosított volna, valamint egy "nagy kék medencét" is igénybe lehet venni, mellyel válaszában indokolta a magas árat.
Az Independent magazin kapcsolatba lépett az Airbnb-vel, akik azóta levették a szállást az oldalukról, úgyhogy csak a Caity által készített screenshotok maradtak a hirdetésből, amit sajnálunk, azért megnéztük volna a maga teljességében, mi kerül 180 ezer/éjszakába egy kerti sátron.
(A nyitókép illusztráció, fotó: Getty, forrás: Independet)
ausztrália | szállás | sátor | airbnb
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
