Trükkös megoldással kezeli a túlfoglalásokat ez a légitársaság

A légitársaságok gyakran adnak el több jegyet egy-egy járatra, mint ahány hely van, mert általában mindig akadnak, akik ilyen-olyan okokból végül nem szállnak fel a gépre.

Azonban problémák adódhatnak, ha egyszer mindenki odaér időben, akinek jegye van. Ilyenkor a légitársaság általában megkérdezi, hogy ki vállalná némi kompenzáció fejében, hogy egy későbbi járattal utazik el. A legjobb, ha ezt még a becsekkolást előtt megteszi, de ez nem mindig sikerült. A spanyol fapados Vueling azonban nem bízza a véletlenre.

Mint az Independent egyik olvasója, Evan Davis beszámolt a lapnak, egy Londonból Barcelonába tartó járatra váltott jegyet, később pedig kapott a légitársaságtól egy e-mailt, amelyben azt kérdezték, megfontolná-e, hogy egy másik géppel utazzon egy 125 eurós (körülbelül ötvenezer forintos) utalványért cserébe.

Valószínűleg az történt, hogy a járatra időközben megugrott a kereslet, így a kezdeti áraknál (ami Davis esetében mindössze 36 font, vagyos körülbelül 17 ezer forint volt) jóval többért tudták eladni a helyeket, és ki akarták használni a lehetőséget.

A légitársaság ilyenkor az utasokat olyan járatokra irányítja át, amelyekről tudja, hogy lesznek rajta üres helyek, és biztosan nem lesz szükség arra, hogy újra vissza kelljen fordítani valakit. Mivel a London-Barcelona útvonalon elég nagy volt a választék, az olvasónak sikerült egy olyat találni, ami alig több mint egy órával az eredeti járat után indult.

A 125 eurós utalványt ugyanakkor egyetlen tranzakcióban kell elkölteni, ami egy olcsó légitársaságnál kihívást jelenthet, és a Vueling jól tudja, hogy az utasok egy része nem fogja felhasználni azt a lejárati idő előtt.

A légitársaságok gyakran követnek el hibákat a repülőjegy árazásakor emberi mulasztás vagy rendszerhiba miatt, így a valódi árnál jóval olcsóbban lehet megvenni azokat.

(Forrás: Independent, képek: Getty Images)

fapados | túlfoglalás | Vueling | légitársaság

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom