Tizenhárom ország huszonkilenc városa versenyzett a címért, a két győztes pedig mediterrán és meseszép!
A ciprusi Páfosz és a spanyolországi Sevilla viselheti a Turizmus Európai Fővárosa címet 2023-ban, a szlovéniai Kranj pedig a jövő év Kiváló Európai Úti Cél címét nyerte el, tudatta az Európai Bizottság illetékes irodája csütörtökön.
A tájékoztatás szerint az idei pályázaton tizenhárom ország huszonkilenc városa a Turizmus Európai Fővárosa címért, a Kiváló Európai Úti Cél cím elnyerésére pedig húsz város pályázott.
A European Capital of Smart Tourism nevet viselő turisztikai kezdeményezés célja, hogy támogassa a fenntartható és innovatív turisztikai fejlesztéseket, és minél szélesebb körben ismertesse meg az intelligens turizmus nyújtotta előnyöket.
A cím elnyeréséhez erős európai dimenziójú, egyedi turisztikai programot kell létrehoznia a pályázó városoknak. A kezdeményezés az európai városok mint idegenforgalmi célpontok kiemelkedő eredményeit négy kategóriában ismeri el: fenntarthatóság, hozzáférhetőség, digitalizáció, valamint kulturális örökség és kreativitás.
A díjat az Európai Bizottság 2018-ban hozta létre. Első alkalommal, 2019-ben a finnországi Helsinki és a franciaországi Lyon, 2020-ban a svédországi Göteborg és a spanyolországi Málaga, 2022-ben pedig a franciaországi Bordeaux és a spanyolországi Valencia viselhette a címet.
A Kiváló Európai Úti Célok (European Destinations of Excellence, EDEN) az Európai Bizottság 2006-ban indított turisztikai programja, és ezzel összefüggő pályázata, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet egyes európai látványosságokra. A kiválasztott pályázóknak az EU megjelenési lehetőséget, promóciós támogatást nyújt, illetve marketingeszközöket biztosít, például média- és online kampányokat, audiovizuális anyagokat, brosúrákat, tájékoztató füzetek létrehozását, turisztikai rendezvényeken való részvételt.
A Kiváló Európai Úti Célok címet Magyarországon 2007-ben az Őrség (a legjobban fejlődő vidéki úti cél), 2008-ban a Hortobágy (a legjobb élő hagyományokat őrző úti cél), 2009-ben az Írottkő Natúrpark (a legjobb ökoturisztikai úti cél), 2010-ban a Tisza-tó (a legjobb természetes vizű úti cél), 2011-ben a Mecsek (a legjobb ipari értéket őrző és megújító úti cél), 2013-ban Kaposvár és a Zselic (a legjobb akadálymentes úti cél), 2015-ben a Mecsek Zöldút (Magyarország legízletesebb úti célja), 2017-ben pedig a Középkori templomok útja (Magyarország legígéretesebb kulturális úti célja) viselte.
A kiválasztott városok kezdeményezése példa lehet más települések számára az együttműködésre az érdekelt felek és ágazatok között, tették hozzá. Gratulálunk!
(Fotók: Unsplash)
Turizmus Európai Fővárosa | Kiváló Európai Úti Célok | mediterrán | spanyolország | sevilla | ciprus
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!