Emelkedtek a kiszabható bírságok összeghatárai.
"A házi karantén elrendelésére vonatkozó, az Országgyűlés által hétfőn módosított jogszabály szerdai hatályba lépésével szigorodtak a karanténintézkedések megszegése esetén alkalmazható szankciók. Abban az esetben, ha a rendőrség ismételt vagy a figyelmeztetés ellenére történő maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyását észleli, a törvény lehetőséget enged 150 ezer forintig terjedő helyszíni bírság kiszabására is" – mondta Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai sajtótájékoztatón.
Meg kell adni egy karanténlakást
A közigazgatási hatósági ügyek tömegessé válásával szükséges volt az eljárások egyszerűsítése, ezért a Magyarországra belépők esetében nem folytatnak le egyedi közigazgatási hatósági eljárást.
A határátlépésnél a belépő nyilatkozik a lakás pontos címéről, ahol a tíznapos karanténkötelezettség idején tartózkodni fog.
"A határátlépő közvetlenül a karanténlakáshoz közlekedhet, amit kizárólag egészségügyi, műszaki vagy menetrendi okból szakíthat meg, hazaérkezése után a bejárati ajtóra köteles kitenni a piros figyelmeztető jelzést. Ha van hozzá megfelelő informatikai eszköze, akkor köteles alkalmazni az úgynevezett karanténszoftvert" – mondta Kiss Róbert alezredes.
A törvény lehetőséget ad arra, hogy a karanténra kötelezett a beutazás előtt 24 órával megadja a karanténlakás pontos címét a rendőrség honlapján. Az alezredes felhívta a figyelmet, hogy a karanténra kötelezett a lakást csak orvosi utasításra, betegség, illetve életveszély vagy súlyos kárral fenyegető veszélyhelyzet esetén hagyhatja el. A kötelezett az illetékes rendőrkapitányságnak tett bejelentés és a rendőrség tudomásul vétele után hagyhatja el a karanténlakást.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
karanténlakás | karantén | szigorítás | hatóság | bírság | új
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
