Már biztosan nyárra tolódik a szezon legfontosabb lakberendezési és dizájneseménye

Eredetileg április 21. és 26. között rendezték volna meg a patinás milánói bútorkiállítást.

A Salone del Mobile évtizedek óta rengeteg érdeklődőt vonz – átlagban négyszázezren keresik fel ilyenkor a Lombard fővárost –, nagyrészt kereskedők, szakemberek, gyártók és természetesen vásárlók érkeznek Milánóba.

A majdnem kétezer-ötszáz kiállító közül (melynek mintegy harmada külföldi) korábban jó páran visszamondták már a részvételt – a lemondások főként Ázsiából, Kínából érkeztek. Immáron hivatalos, hogy a többi kiállítónak sem kell elutaznia tavasszal Lombardia székhelyére, merthogy a koronavírus terjedése miatt – Milánó az egyik leginkább veszélyeztetett hely – biztonsági okokból lefújták az eseményt. Az új időpont június 16–21.

Mint ismeretes, Olaszország északi részén több település is vesztegzár alá került. Korábban megírtuk, hogy a Vuhanból induló vírus hogyan alakította át az utazási lehetőségeket, illetve azt is, milyen példátlan lépéseket tett Kína a továbbterjedés megakadályozása érdekében. A légitársaságok többsége pedig szokatlan intézkedéseket vezetett be, és rengeteg járatot töröltek már. Kínában rengeteg szállodát bezártak.

Ez is érdekelhet:

Koronavírus: ezekre érdemes odafigyelni utazás előtt

A biztonság mindig elsőbbséget élvez, a döntésünket pedig tényekre alapozzuk a félelem helyett!

(Fotók: Unsplash, Salone del Mobile)

vásár | dizájn | koronavírus | bútor | salone del mobile | új időpont

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom