Új "strandtörvényeket" vezetett be Görögország, a hírek szerint pedig nagyon szigorúan ellenőrizni fogják, hogy a most hozott intézkedéseket betartják-e.
Görögország rendkívül népszerű úti cél a magyar utazók körében. Fantasztikus tengerpartjai mágnesént vonzzák a pihenésre vágyókat. A népszerűségnek azonban vannak árnyoldalai is.
Az ország homokos partjai nyaranta zsúfolásig megtelnek, ennek pedig nemcsak az az oka, hogy sok a turista, hanem az is, hogy az éttermek és a szállodák gyakran kisajátítják magunknak a partvonal egy-egy szakaszát, így kevesebb hely jut a strandolóknak.
Kirjakosz Mitszotakisz görög miniszterelnök azonban a napokban lépett és új strandszabályok bevezetését jelentette be. Az egyik intézkedés értelmében
a strandok 70 százalékának napozóágymentesnek kell lennie, hogy csökkenjen a zsúfoltság.
Amennyiben a strand védett területre esik, a napágymentes területnek 85 százalékosnak kell lennie. Az ökológiailag érzékeny területek ezentúl érintetlen strandként lesznek megjelölve, ott teljesen betiltják a napozóágyakat.
Ezenkívül a napozóágyak és a partvonal között legalább négy méter távolságot kell tartani, hogy mindenki számára könnyen elérhető legyen a tenger. Hogy mindenki betartsa a szabályokat, a strandokat állítólag drónokkal fogják felügyelni.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
strand | szabály | görögország
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
3 kevésbé ismert európai sziget, amit most kezd felfedezni a világ
6 országon vezet keresztül Európa legújabb szuper túraútvonala
Az Atlanti-óceánra néző és a kaktusz fellegvár – íme a legpompásabb kertek
5 dolog, amit az olaszok szerint bárcsak tudnának a turisták, mielőtt Olaszországba utaznak
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
