Egyelőre korlátozzák a maximális napi látogatószámot, és további óvintézkedésekkel is igyekeznek megakadályozni a koronavírus terjedését.
A hatvanhat nap után most szerdán újranyíló állatkert egyelőre naponta legfeljebb kétezer-ötszáz jegyet értékesít, kizárólag online elővételben, hogy elkerülhető legyen a jegypénztárak előtti sorban állás. Mint az intézmény közleménye kiemeli, a bevezetett óvintézkedésekre a látogatók egészségének védelmében van szükség, de szempont az is, hogy az állatkerti állatok is fokozatosan szokhassanak hozzá a nagyközönség újbóli jelenlétéhez. A szerdai újranyitást követően a beltéri bemutatóhelyek, állatházak és más beltéri létesítmények átmenetileg még zárva tartanak.
Nem nyit meg az állatkert Holnemvolt Vár nevű zónájának teljes területe sem, mert az ott lévő bemutatóhelyek – köztük például az állatsimogató – olyan jellegűek, ahol indokolt a fokozott elővigyázatosság.
Egyelőre elmaradnak a látványetetések, állattréningek és más, időpontra meghirdetett olyan közönségprogramok is, ahol egy időben sok látogató gyűlne össze ugyanazon állat férőhelyénél.
Az állatkert területén működő vendéglátóhelyek a másutt is érvényes szabályok szerint működnek majd, ám a főbejáratnál a csomagmegőrzés higiéniai okokból átmenetileg szünetel.
A közlemény szerint a Fővárosi Állat- és Növénykertben az elővigyázatosságból bevezetett korlátozások mellett is bőven van látnivaló. A hazai állatkertek közül itt látható a legtöbb féle állat, ráadásul számos kölyök és fióka cseperedik most a kert területén. Egy részük – például az ázsiai vadkutya-kölykök, a feketehattyú-fiókák vagy a kis pelikánok – az elmúlt két hónapban születtek, de a február végén világra jött kistapírt is csak az interneten közzétett kisfilmeken láthatta eddig a közönség.
Ahhoz, hogy az állatkert a koronavírus szempontjából biztonságos terület maradhasson, az intézmény kéri, hogy aki betegség tüneteit észleli magán, halassza későbbre a látogatást. Az állatkert területén javasolt a szájmaszk viselése, továbbá a gyakori és alapos kézmosás, a mosdóknál, kézmosóhelyeknél elhelyezett fertőtlenítő folyadékok utánpótlásáról ezért folyamatosan gondoskodnak. A szokásosnál is nagyobb nyomatékkal kéri az állatkert, hogy az állatokat a látogatók semmivel se etessék, még zoo csemegével sem, amelyet ezért nem is árusítanak.
Az intézmény legfrissebb intézkedéseiről itt lehet tájékozódni.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
budapest | állatkert | újra | nyitás | koronavírus | zoo
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

