Friss hírek szerint Szlovénia megnyitja határait, és Ausztriából, Magyarországról és Olaszországból is várják a túrázókat, pihenni vágyókat. Mondjuk a részleteket.
Milliószor hangzott el az elmúlt hetekben az alapvető, vészhelyzetre reagáló kérdések között: vajon mikor lesz lehetőség újra utazni? Nemcsak a világ másik szegletébe, hanem akár közvetlen szomszédainkhoz. A kérdésre ma meg is kaptuk a választ Szlovéniától, akik úgy döntöttek, óvatosan, de megnyitják határaikat.
Semmi esetre sem búcsúznak el a 2020-as szezontól, és május 31-én újraindulhat a szlovén turizmus.
Tizenkilenc belépési pontot jelölnek ki, ezek közül ötöt Magyarország és Szlovénia között. Az Európai Unió állampolgárait nem kötelezik tizennégy napos karanténre belépés után, ami jelen helyzetben igazán nagy előrelépés. Az EU-n kívülről érkezőknek ugyanúgy tartaniuk kell a kéthetes izolációt. Természetesen az aktív fertőzöttek, vagy akik tüneteket észlelnek magukon, továbbra sem léphetnek be az országba. Azt, hogy ezt hogy ellenőrzik, vagy egyáltalán ellenőrzik-e a belépési pontokon, még nem tudni.
Már mi is megírtuk, hogy Görögország július elsejétől ismét felpörgeti a turizmus motorját, de úgy tűnik, ezzel a május végi dátummal a szlovénok lesznek az elsők.
Az újraindulási tervek folyamatosan frissülnek, de logikusan elsőként a kisebb kapacitású szálláshelyek kapnának zöld utat.
A bejelentett enyhítésekhez értelemszerűen hozzátartozik, hogy amennyiben a fertőzöttek és a koronavírusban elhunytak száma exponenciálisan emelkedik, elcsúsztathatják a tervezett dátumot.
A koronavírussal kapcsolatos korábbi cikkeink:
- Remélhetőleg nyáron már csak egy rossz emlék lesz – Vendéglátósok a kialakult helyzetről
- Ez az egyetlen dolog, ami pillanatnyilag feledtetheti velem a koronavírus-járványt
- Külföldön élő magyarok mondják el, hogyan élik meg a járványt
- Egy trendelőrejelző szerint a koronavírus “tiszta lapot ad az újrakezdéshez”
- Egy terapeuta szerint nem kéne most nyomasztanunk egymást „motiváló” üzenetekkel
- Így kezdtem új időszámításba a koronavírus miatt
- Akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra
- Öt film arra az esetre, ha már nagyon hiányzik az utazás
- Éppen az fog megmenteni, amit nemrég a pokolba kívántam
- „Ilyen gyorsan még semmi sem omlott össze körülöttem” – Gerendai Károly-interjú
- Íme hét, szívet melengető felajánlás vendéglátóhelyektől
- Karantén Kantin: jótékonysági receptgyűjtemény hazai gasztroarcoktól
- Még egy mód, amivel a hazai gasztrokultúrát segíthetjük
- Így nyit ki újra Olaszország május elejétől
- Izlandon azt ajánlják, öleljünk fákat, amíg tart az izoláció
- Ne add fel a reményt, üzenik a csodálatos hazai tájak
- Sokkal sötétebb jövőt jósol a légi közlekedésnek a Lufthansa, mint azt eddig hittük
- Semmelweisnek igaza volt! Egy bögrekollekció, ami reagál a koronavírusra
(Fotók: Unsplash)
koronajárvány | Európa | európai unió | utazás | post-korona | szlovénia
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!