Ukrajna ezen a héten kampányt indít a nemzetközi utazókat célozva, már a háború utáni időszakra gondolva. A turisztikai hivatal azt szeretné, ha az országra nemcsak úgy gondolnánk, mint háború sújtotta övezetre, hanem úgy is, mint amelyet a látogatásunkkal támogathatunk majd.
Mariana Oleskiv, az ukrán turisztikai hivatal elnöke az Independentnek adott interjújában beszélt minderről. Mint elmondta, szívesen látják a vendégeket, ha nem fegyverrel jönnek, és hangsúlyozta, hogy mindaz a pénz, amit az emberek Ukrajnában költenek el, segít a gazdaság fellendülésében.
Bár most mindenki a háború képeit képzeli maga elé, amikor Ukrajnára gondol, az ország fronton kívüli területe rendben van, és nagyon szép. Jó az infrastruktúra, nagyon jó szállodák vannak, jó a szolgáltatás, és jó az internet lefedettség is"
– mondta Oleskiv.
Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem tudják még, mikor ér véget a háború, és mikor fogadhatják újra a látogatókat. "Nem tudjuk, hogy ez idén lesz-e, vagy jövőre, vagy két év múlva."– mondta. "De van időnk, hogy felkészüljünk, hogy terveink legyenek– még akkor is, ha ezek megvalósításával egyelőre várnunk kell. De tudjuk már, mit kell majd tenni attól a pillanattól kezdve, amikor az ukrán határok és az égbolt is újra megnyílnak".
Az orosz támadás után a külföldi turizmus gyakorlatilag leállt az országban, de a belföldi turizmus nem szűnt meg. Ez a lehetőség sokaknak segít abban, hogy megbirkózzanak azzal, ami az országban történik.
Vannak nyitva tartó kávézók, bárok, éttermek és szállodák. A szállodáknak ugyanakkor más funkciót is el kell látniuk, a télen például, amikor áramszünet volt, gyakran a szállodák nyújtottak menedéket az embereknek, ott ehettek és feltölthették a telefonjukat a generátorok segítségével.
A turisztikai szervezet elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a külföldi látogatókat egyelőre nem invitálják az országba, több okból sem. Többek között nagyon bonyolult a logisztika, a biztosítótársaságok pedig nem fedezik az ukrajnai kockázatokat. Tehát ha valaki Ukrajnában megbetegszik például influenzában, függetlenül a háborútól, akkor sem kap térítést.
De a turizmus újraindul, amint újra közlekednek a járatok, és teljes biztonságról lehet beszélni legalább bizonyos régiókban. A múlt hónapban például a Ryanair ismét ígéretet tett arra, hogyha tartós tűzszünet következik be, utána hat héten belül újraindítja a járatait az ország három kulcsfontosságú városába, Kijevbe, Lvivbe és Odesszába.
(Forrás: Independent, képek: Getty Images, Unsplash)
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!