Egészen bizarr kampány indult Ukrajnában: turistákat hívogatnak a háború sújtotta országba

A Visit Ukraine az elmúlt hetekben annak ellenére csalogatja a turistákat, hogy a kormányok világszerte azt tanácsolják, senki se látogasson el a háború sújtotta országba.

"Ha látni akarják a lerombolt városainkat és a bátor, a hazájukért harcoló embereket, akkor most jöjjenek" – mondja az ukrán idegenforgalmi hivatal vezérigazgatója. A honlap Tours szekciójában a következő szöveg olvasható: "Induljon el egy körútra a félelmetes Ukrajnába most azonnal", a városi túrák opciót pedig "Brave cities" (Bátor városok) névre keresztelték át.

"Ukrajna meglátogatása most nemcsak arról szól, hogy végigsétáljunk a gyönyörű városok utcáin, és megismerjük az országot, hanem arról is, hogy a városukat védők nyomába eredjünk, megnézzük, hogyan épülnek fel a települések a borzalmak után, és belenézzünk azoknak az embereknek szemébe, akiknek az élete már soha nem lesz olyan, mint korábban volt" – írja a honlap.

A kezdeményezés inkább arra hivatott emlékeztetni, hogy Ukrajna mint úti cél, továbbra is ott van a világ utazási térképén, mintsem szó szerint arra szólítana fel, hogy most nyáron utazzon oda bárki.

A Visit Ukraine egyik Facebook-bejegyzése, amely a "bátor és jősies városokba vezető túrákat" népszerűsíti, azt sugallja, hogy az ajánlatok inkább a belföldi látogatókat célozzák.

Mint ismeretes, Oroszország 2022 februárjában szállta meg Ukrajnát, a két ország között hat hónappal később is háború dúl. A Visit Ukraine oldalán megemlített városok közül jó néhányat megszálltak vagy ostromolnak az oroszok. A túrák mellett a weboldal legfrissebb hírei között olyan aktualitásokat találni még, mint például "Mi a teendő sugárszerencsétlenség esetén" és "Hogyan igényelhetünk útlevelet új vezetéknévvel külföldön?"

A túrákkal kapcsolatban Anton Taranenko, a Visit Ukraine vezérigazgatója a CNN-nek azt mondta, hogy nem csupán a bombázásokról van szó, hanem, ami ma Ukrajnában történik, az arról is szól, hogy az emberek megtanulnak együtt élni a háborúval, és segítenek egymásnak.

"Valódi változás, új utcai szellem tapasztalható. Lehet, hogy az utca túloldalán, ahol nemrég még bombatámadás történt, barátokat látunk, akik  hagyományos ételeket esznek egy újranyitott bisztróban. Néhány pillanatra boldogok vagyunk, mert nemcsak rossz és szomorú dolgok történnek itt, mint ahogyan azt a tévében látjuk. Az élet megy tovább, és van remény, hogy hamarosan mindennek vége lesz. A gyerekek felnőnek, mi pedig megpróbáljuk élni az életünket, amennyire csak lehet, bármi is történjen" – mondja Taranenko.

Február végén zárta le légterét Ukrajna a polgári repülőgépek elől. A szomszédos kelet-európai országokba irányuló turizmus is alaposan megsínylette a háborút.

(Forrás: Independent, fotók: Unsplash)

ukrajna | turizmus | visit ukraine | kampány | háború | utazás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom