Ezer eurót kaphatsz azért, hogy hajós partikra és borkóstolókra járj Budapesten

A TikTokon és az Instagramon keresztül népszerűsítené az Ultimate Budapest a magyar fővárost, így ez igazi álommunka lehet azoknak, akik imádnak kisvideókat készíteni.

Az Ultimate Budapest videós tartalomkészítőt keres, aki egy hónapra fejest ugrik a lüktető, színes, izgalmas magyar fővárosba és élményeit a TikTok-on és az Instagramon is dokumentálja. A turisztikai szakemberekből álló csapat célja, hogy

segítsenek az utazóknak tájékozódni arról, hogy Budapest milyen lenyűgöző élményeket kínál.

A szerencsés TikTokker heti húsz-huszonöt órát fog dolgozni, így elegendő szabadidővel rendelkezik majd, hogy felfedezze Budapest rejtett titkait. A sikeres pályázó ezer eurót (kb. 357 ezer forintot) kap, de fizetik a repülőjegyét, a szállását, valamint ingyenes belépőket kap különféle programokra, például

borkóstolásra és termálfürdő-partikra, amelyeket aztán megörökíthet és megoszthat.

A tökéletes jelöltnek kellő tapasztalattal kell rendelkeznie TikTok-videók és Instagram-sztorik gyártásában, emellett olyanok jelentkezését várják, akik kreatívak és 2022. június közepétől július elejéig szívesen utazgatnának egy teljes hónapon keresztül.

(Forrás: Travel+Leisure, fotók: Getty Images)

munka | utazás | budapest | marketing | social media | állásajánlat

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom