Változtak az ajánlások.
Az Európai Unió Tanácsa új közleményt adott ki, amelyben felszólítja a tagállamokat, hogy szüntessék meg a koronavírus miatt fennálló utazási korlátozásokat, és biztosítsák a teljes mozgásszabadságot a tömbön belül.
Mint a szervezet bejelentette, változtak az utazásokra vonatkozó ajánlások, és ezek értelmében
a tagállamok nem vezethetnek be semmilyen utazási korlátozást közegészségügyi okokra hivatkozva.
Hozzáteszik ugyanakkor, hogyha romlana a járványhelyzet, akkor összehangoltan kell a megfelelő intézkedéseket bevezetni, például az oltást, a gyógyulást vagy a teszteredményt igazoló dokumentum bemutatásának kötelezettségét.
Ha újabb veszélyes változatot észlelnek egy harmadik országban, a tagállamok ideiglenes, egységes utazási korlátozásokat írhatnak elő, ezek azonban egyszerre maximum 21 napig lehetnek érvényesek, és utána meghosszabbíthatók.
Spanyolország volt az utolsó ország, amely október 21-én eltörölte az Unión kívülről érkező utazókra vonatkozó korlátozásokat, míg Luxemburg nem sokkal korábban, október 1-jén szüntette meg a szabályozásokat, a nem uniós tagállamok közül pedig legutóbb ez az ország jelentette be, hogy lehetővé teszi a szabadon utazást.
Eközben Kína is egyre inkább lazít a belső korlátozásain, igaz, a nemzetközi utazók még mindig csak kivételes esetben léphetnek be.
(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)
járványügyi korlátozás | covid | utazási korlátozás | korlátozások eltörlése | európai unió
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
