Soha nem látott kínálatból választhatunk a nyáron, ha az Egyesült Államokba repülnénk

Rekordszámú transzatlanti járattal lepi meg az utasokat ezen a nyáron az egyik legnagyobb amerikai légitársaság.

Miután két fapados légicég is bejelentette amerikai útvonalait, a United Airlinestól is jó hírek érkeztek az európai állomásokat illetően. Mint a vállalat elmondta, útvonalhálózata több mint huszonöt százalékkal bővül 2019-hez képest, és több transzatlanti célállomást fognak kiszolgálni, mint a többi amerikai légitársaság együttvéve.

Naponta lesz közvetlen járatuk Londonba, Milánóba, Zürichbe, Münchenbe és Nizzába

a már meglévő Boston-London, Denver-München, valamint Chicago-Zürich mellett. A New York-Nizza gépre például már április 29-től felszállhatunk, május 6-án pedig a Chicago-Milánó járat is elindul.

Májustól emellett sűrűbben közlekednek majd a repülők majd Denver és London, New York és Frankfurt, Róma valamint London, emellett San Francisco és London között. Ez azt jelenti, hogy a Unitednek

naponta nem kevesebb, mint huszonkét közvetlen járata indul a Heathrow-ra.

Mint Patrick Quayle, a légitársaság nemzetközi hálózatokért és szövetségekért felelős alelnöke megjegyezte, régóta számítanak a kereslet erőteljes élénkülésére, és büszkék arra, hogy ügyfeleiknek minden eddiginél több lehetőséget kínálnak az utazásra.

Új, közvetlen járatok indulnak majd emellett olyan népszerű szabadidős célpontokra, mint a jordániai Amman, a norvégiai Bergen, a portugál Azori-szigetek, a spanyol Palma de Mallorca és Tenerife, szintén naponta közlekednek majd járatok Washingtonból a ghánai Accrába, és már nemcsak szezonálisan, hanem egész évben el lehet jutni Fokvárosba is.

Ha amerikai utat tervezel, érdemes megismerned az ország kedvenc road tripjeit, és legnépszerűbb forgatási helyszíneit.

(Forrás: Business Traveller, képek: Unsplash)

 

 

milánó | new york | Európa | amerikai egyesült államok | közvetlen járat | járat

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni
Hirdetés